Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy az SZDSZ liberális párt-e. Inkább azt gondolom, bár ez nonszensznek tűnik, hogy egyedi médiapártként virtuális jelenség, délibáb, amely időnként fejre állítja a világot. (Világ alatt a magyar „rögvalóságot” értem, sok vörös csillaggal és Árpád-sávval.)
Szájtátva olvasom az erzsébetvárosi 9. választókerület szabad demokrata hírlevelét, amely egy küllemre rokonszenves hölgy, Kerekes Ágnes önkormányzati képviselőjelölt választási programját vázolja. Azt mondja lakóhelyemről, hogy: „Barátságos Baráth utcát. A múlt század derekán a Baráth utca sétálóutca volt, ma köztes állapotban van, hiszen az ott élők parkolnak, azonban átjáró forgalma nincs. Ezzel együtt azonban egyre sűrűbben fordul elő, hogy fiatalok foglalják el az utcát, dohányoznak, isznak, és ne kerteljünk, randalíroznak. Ráadásul a hangulatos kis utcában egy hajléktalan is jól érzi magát a két kutyája társaságában. Lassan bebútorozza az általa kiválasztott utcarészt, olvasgat, rejtvényt fejt, és még beszélgetni is lehet vele…, ám kellemetlen a lakóknak, egyrészről a higiénia hiánya miatt, másrészről a részleges betelepedés miatt. Terveim szerint ezt az utcát csökkentett forgalmú utcává kell átalakítani, ahol csak a lakók parkolhatnak, és az utcai életet nyugalmassá lehet tenni.”
Kezdem azzal, hogy eme „tervezet” címe lehetett volna az is: Baráthságos Barát utcát. Egy (önkormányzati) képviselőjelöltnek ugyanis tudnia illenék annak az utcának a nevét, amelyet meg kíván menteni a „randalírozó fiataloktól” és az olvasgató hajléktalanoktól. A Barát utcáról van szó, „h” nélkül, s ne kerteljünk: eme nyolcvanméteres utcácskának bizony a fent idézetekkel ellentétben „átjáró forgalma” van.
De ezt hagyjuk. A tájékozatlanság nem a liberalizmus hiányát jelzi. Viszont a hajléktalan, akiről kissé gúnyosan szót ejt a szabad és demokrata képviselőjelölt, nekem (a jobboldali, fundamentalista, előítéletes, rasszista, rendpárti bunkónak) személyes barátom, a kutyáiról, Leóról és Matyiról nem is beszélve, akik Natasa tisztelői. Dzsibiszit (így becézik az utca lakói a hajléktalant) én megpróbáltam rábeszélni, hogy legalább télire „vonuljon fedezékbe”, ennek lehetőségéről tárgyaltam dr. Vedres Klára (MSZP) önkormányzati képviselővel, de barátom közölte, hogy nem hajlandó feladni a szabadságát, nehogy a „fedél alatt packázzanak vele a hivatalok”. A múltkor két rendőrt beszéltem le arról, hogy Istvánt (én így szólítom) és kutyáit rövid pórázra fogja. Mivel rendpárti, szadista, bunkó, konzervatív vagyok, nem is értem, miért sért engem a szabad demokrata képviselőjelölt hölgy ironikus liberalizmusa. Persze tudom, hogy szabadságunk addig terjed, amíg nem sérti mások szabadságát, de ez ügyben az SZDSZ háza táján kellene szétnézni, nem pedig egy hajléktalanén, akinek se háza, se beágyazottsága (mint az MSZP-nek).
Továbbá én személyesen ismerem azokat a gyerekeket, akik úgymond cigiznek, italoznak, szotyolát köpdösnek és „randalíroznak” a Barát utcában. Erzsébetvárost tizenkét esztendeje (plusz 45 év) a szocialisták és a szabad demokraták uralják. Ezek a lányok és fiúk („Itt élnek ők, a kedveskék e járdán…”, Kosztolányi), akik nemrégiben csodálatos együttérzéssel gyászolták meg egy társuk korai (lehet, hogy drog okozta) halálát, eme tizenkét év alatt serdültek fel a környéken lakó „bús pesti nép” gyermekeiként, itt jártak iskolába, itt tanultak (hittant kevesen), itt van az otthonuk – sajnos, felerészt az utcán. De nem randalíroznak. Nekem például köszönnek is. Natasát ölelgetik. A szotyola és a dohányzás igaz. De az az érzésem, mindennek a lényegéről a képviselőjelölt asszony mit se tud. Erzsébetváros ilyen. Ilyenné lett. Mindezt nem akarom a szabad demokratákra és a szocialistákra hárítani. De közük van hozzá. És ezeknek a gyerekeknek a szülei rájuk szavaztak.
Hogy mekkora a baj (vö. Kis János) a baloldal liberalizmusával, én nem tudom…