Perbeszédekkel folytatódik ma Faludi Tímea pere a Fővárosi Bíróságon. A Fekete Angyalként ismertté vált volt ápolónőt több emberen elkövetett emberöléssel vádolja a főügyészség. A vádirat szerint nyolc betegnek adott be halálos injekciót a fővárosi Nyírő Gyula Kórházban 2000 májusa és 2001 februárja között.
Faludi Tímea a büntetőper kezdetén beismerte a történteket, tettét azzal indokolta, hogy segíteni akart a haldokló betegeken. A nyomozás alatt végzett hazugságvizsgálat eredménye arra utal, hogy 30-50 halálesetért felelős a Fekete Angyal. Egyik vallomásában megjegyezte: bár az osztályon a nővéreknek tilos volt a vénás injekció beadása, a gyakorlatban ez mégis megtörtént, és hallgatólagosan tudomásul is vették.
Később visszavonta beismerő vallomásait, már nem emlékezett a halálos injekciókra. Az orvosszakértők szerint Faludi Tímea beszámítható, nem kóros elmeállapotú.
A perben a kirendelt orvosszakértő szerint szakértői módszerekkel nem bizonyítható a több emberen elkövetett emberölés vádja. Az eljárásban terhelő adatként elsősorban a vádlott korábbi beismerő vallomásai vehetők számításba, valamint a kórház egyik éjszakás ápolójának tanúvallomása. A tanú, Faludi váltótársa, elmondta: többször látta, hogy a nővér milyen injekciókat adott be a később elhunyt betegeknek, és az is megesett, hogy erről maga a vádlott beszélt neki. Az ügyet ez a fiatalember indította el azzal, hogy szóvá tette két nővér kollégájának a látottakat-hallottakat.
Faludi Tímeát a vád alapján 10-től 15 évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztés fenyegeti.
Donald Trump: Büszke vagyok rá, hogy a béke elnöke lehetek!
