Siralmas képet festett a Budapesti Értéktőzsde árfolyam-indikátora és a jegyezett részvények értéke. A magyar tőzsdén szereplő papírok közül az elmúlt öt nap alatt nyolc részvény ára emelkedett, háromé változatlan maradt, míg tizenhárom papír ára gyengült. Az MTI-ECO számításai szerint a BUX 5,83 százalékkal csökkent, az index lassulását a legjobban a 10,91 százalékkal gyengülő Matáv és a 7,16 százalékkal visszacsúszó Mol indukálta. A negatív trendekkel ellenkezőleg haladt viszont a Globus, a Danubius, az Inter-Európa Bank és a TVK.
Hétfő
Európai tőkepiaci események hatása érvényesült, de a BUX az elmúlt hónapokban a megszokott módon nem reagálta túl a nyugat-európai tőzsdéken bekövetkezett komoly, négy százalék feletti gyengüléseket. A hazai tőzsdemutató csupán 1,81 százalékkal csökkent, ami feltehetően a magyar befektetők optimizmusának tudható be. A forgalom a szokásos módon visszafogott volt a hét első napján, a legnagyobb érdeklődés a 0,57 százalékkal beeső Mol- és a 3,12 százalékkal zuhanó OTP-papírokra volt. Kis, 570 millió forintos forgalom mellett 2,47 százalékkal csökkent viszont a Matáv ára is, amit a szakemberek a távközlési szektort érő általános pesszimizmussal magyaráztak. A gyógyszergyári szekcióból a Richter 1,18 százalékkal, az Egis 1,42 százalékkal lett olcsóbb, a vegyipari papírok közül a BorsodChem ára nem változott, míg a TVK értéke 1,85 százalékkal csökkent. A hazai elemzők elmondták, hogy a nemzetközi piacokról érkező kedvezőtlen hangulatot főként az Ericsson profit warningja, és az amerikai Standard and Poor’s 500 indexre adott negatív várakozások okozták.
Kedd
Elemzők ugyan fordulatot vártak Pesten, de az mégis elmaradt. Hiába, hogy a nyugat-európai piacokon korrekciós kedv uralkodott, erre a BUX nem reagált. A hazai árfolyammutató tovább romlott és zárásra 0,19 százalékkal előző értéke alatt került ki a parkettről. A részvények többsége erősödött, de nem volt elég húzóerő ahhoz, hogy a BUX ne a negatív térfélen zárjon, mivel a Mol 2,65 százalékkal gyengült. A forgalom 5,3 milliárd forintra nőtt, ezt a szakemberek azzal magyarázták, hogy néhány kevésbé tapasztalt befektető elkezdett vásárolni, abban a reményben, hogy a következő napokban az árak tovább drágulhatnak. Volt is alapjuk a vételi megbízásoknak, mivel az amerikai és európai börzéken komoly korrekcióval zártak a részvények. A magyar tőzsdén a Mol kivételével az összes blue chip drágult. A Matáv 0,8 százalékkal, az OTP 0,54 százalékkal, a Richter 0,38 százalékkal került többe. Elemzők szerint a Mol árát nagyban befolyásolja a sajátrészvény-vásárlási ügylet, valamint a közelgő közgyűlés. Az olajipari társaság a korábbi napon azt jelezte, hogy az összes részvény 10 százalékát kitevő sajátrészvény-vásárlási programban eddig az összes részvény 3 százalékát vásárolta meg.
Szerda
A keddi négy százalék körüli amerikai emelkedések után, a hét közepén újból csökkenő irányt vettek a tőzsdék. A keddi fordulatot a Dell Computer okozta, míg a szerdai lassulást a Dow Chemical profitfigyelmeztetése indukálta. A már amúgy is rossz hangulatú európai piacokon az amerikai vegyipari társaság bejelentése teljes káoszt okozott, így a Budapesti Értéktőzsde sem volt rest és 1,94 százalékkal gyengülve átesett a 7000 pontos határon, ezzel követve a trendet. A forgalom nem változott, viszont ezúttal már nemcsak a Mol, hanem a Matáv és az OTP is negatív előjellel zárt, kivétel csupán egy részvény volt, a Richteré, mivel a gyógyszergyári papír előző árán zárt. Az olajipari részvények 3,6 százalékkal, a távközlési részvények 3,96 százalékkal, a banki értékpapírok 1,03 százalékkal gyengültek. A Mol árának csökkenése, illetve az 5000 forintos szint alá esése mögött vélhetően az állt, hogy a cég a saját részvényeit már nem vásárolta, így nem volt felhajtóerő a piacon. A kis kapitalizációjú papírok sorából érdemes kiemelni a 0,7 százalékkal gyengülő Antenna Hungária- és az egy százalékkal csökkenő BorsodChem-papírokat. Az AH részvényei azért érdekesek, mert továbbra sem kizárt, hogy kárpótlási jegy, vagy más módon a közeljövőben a privatizációs stratégia egyik részévé válik, ezt igazolta a kárpótlási jegyek 1,35 százalékos drágulása is.
Csütörtök
Változatlan negatív trend mellett zajlott a hét utolsó előtti kereskedése is, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 51,16 pontos csökkenéssel zárt, ami 0,74 százalékos gyengülésnek felelt meg. Ezúttal az OTP pihenhetett és a többi vezető részvény ára tovább gyengülhetett. A banki papírok előző szintjükön zártak, viszont a csökkenést a blue chipek többsége – a Matáv–Mol–Richter hármas – elszenvedte. A legerősebb visszahúzó erőt a távközlési és a gyógyszeripari részvények okozták, a Matáv 1,79 milliárd forintos forgalom mellett 1,8 százalékkal, a Richter 312 millió forintos árfolyamértéken számolt adásvételi összesítés után, 1,9 százalékkal gyengült. Az olajipari részvények árai 0,6 százalékkal csökkentek. Az elemzők elmondták, hogy a kedvező amerikai makroadatokat követve a gyengülési hullám megtört, de az Advanced Mivcro Devices (AMD) és még néhány cég negatív profitjóslata tovább rombolta a kedélyeket, így a magyar piac mellett a nyugat-európai tőzsdék is beeséssel zártak.
Péntek
Már csak a pénteki napban bíztak a befektetők, de hiába, hiszen semmi sem alapozta meg az optimizmust. Hamar el is szállt a bizakodás, hiszen az emelkedéssel nyitó BUX gyors ütemben napi mélypontjáig zuhant. A beesést követve többórás próbálkozás után sem sikerült életre kelteni a hazai befektetői bizalmat, így a BUX a nemzetközi trendeknek megadva magát, az utolsó pillanatban visszazuhant. A forgalom hatmilliárd forintra nőtt, ezt ugyan a szakértők nem tudták megmagyarázni, de szerintünk az az oka, hogy a befektetők lassan kiábrándulnak a tőzsdéből, vagy egy másik magyarázat az, hogy az egyhetes csökkenés után pozitív fordulatot várnak, amivel mérsékelt hasznot lehet majd realizálni. Egy biztos: a forgalom egymilliárd forinttal több lett, mint amit megszoktunk. A BUX 88,92 pontos csökkenéssel, 1,29 százalékkal előző szintje alatt zárt. A vezető részvények a Mol kivételével gyengültek. A legnagyobb százalékban mért csökkenést a Matáv szenvedte el (–3,92 százalék), amit a Richter (–1,13 százalék) és az OTP (–0,6 százalék) követett. Az amerikai kedvező foglalkoztatási adatok megjelenése némi emelkedést okozott a piacokon, de az újabb és újabb negatív vállalati hírek ezt elhalványították.
Kiderült, eddig a napig illik boldog újévet kívánni