A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) több villámkampányt tartott, mert Magyar Péter és a Tisza Párt olyan dolgokkal jött elő, ami már nekik is sok volt. Az elmúlt dolgokról és jövőben tervezett kampányokról Haraszti Gyula, a Magyar Nemzet főmunkatársa Szűcs Gáborral, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom egyik alapító tagjával beszélgetett a Rapid extrában.
Szűcs Gábor azzal kezdte, hogy a kampányaik figyelemkeltőek, az aktuális politikai történésekről szólnak. Mint fogalmazott,
mindenre nem reagálnak napi szinten, hanem azokra nagyon, amelyekre fel kell hívni az emberek figyelmét, és széles társadalmi réteget érint,
majd részletezte a „Két tojás” kampány elemeit, amivel Zelenszkijt és Magyar Péter ténykedéseit hasonlították össze. Mint mondta, minkét politikus lemond a szuverenitásról, hasonló ripacskodó stílusban. Hozzátette, hogy csak a saját hírnevének, ismertségének turbózása a lényeg mindkét embernél. Kiemelte azt is, hogy Magyar Péter semmi mást nem csinál, csupán evez a Tiszán, autókázik, repülőzik, mindezt élőben közvetíti, egyszerűen ripacskodik, valamint a nagyon durva vihart is csak zápornak nevezi.
Azzal folytatta, hogy a tiszások szerint, ha Magyar Péter esetleg átesik a küszöbön, azért is Orbán Viktor a felelős. A NEM alapítója szerint Magyar Péternek minden fontosabb, mint az állampolgárok biztonsága.