Húsz évet kapott az amerikai tálib

2002. 10. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyesült államokbeli Alexandriában tegnap húsz év szabadságvesztésre ítélték John Walker Lindhet, akit a világ közvéleménye „amerikai tálibként” ismert meg.
A huszonegy éves, Washingtonban született fiatalember tizenhat éves korában, 1997-ben Szulejmán al-Lindh néven tért az iszlám hitre, és már 1995-ben, John Doe néven rendszeresen feltűnt az internet különböző, jórészt antiszemita fórumain. Tavaly nyáron önkéntesnek jelentkezett az al-Kaida kabuli támaszpontján, és ki is képezték a szervezet al-Farooqban található táborában. Az amerikai egységek tavaly november végén ejtették foglyul az észak-afganisztáni Mazari Sarif városának közelében.
Ugyancsak tegnap bűnösnek vallotta magát, és elismerte, hogy Oszama bin Laden követője a „cipőbombás” merénylőként elhíresült brit Richard Reid, aki tavaly decemberben lábbelijébe rejtett pokolgéppel próbálta felrobbantani az American Airlines Párizsból Miamiba tartó járatát. A bírósági eljárásokkal egy időben az amerikai igazságügy-miniszter, John Ashcroft bejelentette, hogy őrizetbe vettek négy személyt, akik az al-Kaida terrorszervezettel működtek együtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.