Ír lecke Európának

Le a kalappal az írek előtt! Hatalmas politikai és erkölcsi nyomás alatt végül igent mondtak egy olyan szerződésre, amelyet tizenhat hónappal korábban elutasítottak. Ezzel önzetlenségből, szolidaritásból és nemzeti önmegtartóztatásból szolgáltak történelmi példával az EU minden jelenlegi és majdani tagjának, Európának, sőt az egész világnak. A sokat vitatott és a szakértők szerint joggal vitatható, sőt némely pontjában módosítást igénylő nizzai szerződés jóváhagyásával a zöld sziget lakói a szavazófülkében inkább lettek európaiak, mert így maradtak írek. Rajtuk tehát már nem múlik, hogy bővítsék az Európai Uniót, és az új tagok 2004-től valóban átléphessék a közösség kapuját.
Előzőleg persze igyekeztek érvényesíteni nemzeti érdekeiket. Az unió egyik legkisebb tagjaként a tavalyi meglepetés „nemjükkel” kiharcolták például, hogy a tagállamok vezetői júniusi sevillai csúcsértekezletükön külön garanciát vállaltak Írország hagyományos semlegességének megőrzésére, dacára annak, hogy a nizzai szerződés intézményesíti a közös kül- és biztonságpolitikát. Elérték azt is, hogy felfedezzék őket azok is, akiknek eddig soha nem ért el hozzájuk a tekintete, s elkezdjék emberszámba venni őket a politikusok, odahaza és az Európai Unióban egyaránt. Korábban, mondjuk, másfél éve ugyan ki gondolta volna, hogy ez a kis nép – jó értelemben – fölforgatja majd Európát? Bizonyosan senki. Hiszen eddig sohasem volt velük gond, „mindent lelkesen megszavaztak”. S a legutóbbi felmérés eredményei szerint is 85 százalékuk támogatja az EU-tagságot.
Igaza van ugyanakkor az Il Sole 24 Ore borongó elemzőjének, aki szerint az írországi népszavazás eredménye – a korábbi nem és a mostani igen – egyúttal az európai közhangulat mai hű tükörképe. Ez a szavazás valóságos „európai metafora”, az európai tudat válságának könyörtelen tükörképe – írta az olasz napilap. Alighanem az írek történelmi érdeme lesz az is, hogy az Európai Unió kénytelen felhagyni az utóbbi időben elburjánzott rögtönzött kompromisszumokkal, kétértelműséggel és kétszínűséggel. Talán, ha szerencsések, a 2004-től újonnan érkezők kevésbé csalódnak, és több örömüket lelik majd integrációs álmaikban, mert a bővítést is alaposan, centiről centire végig kell gondolniuk a tagállamok vezetőinek. Erre kínál alkalmat a hét végi EU-csúcs Brüsszelben.
A szakértők egyetértenek abban, hogy ezen a tanácskozáson minden korábbinál kritikusabb szakaszához érkezik az EU bővítése. Az állam- és kormányfőknek szentesíteniük kell az Európai Bizottság október 9-i ajánlásait, amely tíz új tag 2004-es felvételéről szól, és közös álláspontot kell kialakítaniuk a bővítés finanszírozásáról. Az elmúlt időszakban úgy látszott, hogy talán sikerül elkerülni a durva belső csatározásokat a pénzügyekről, mert az újabb elutasítással az írek nyakába zúdult volna minden felelősség a 2004-es elmaradásáért, az új tagok felvételének késlekedéséért. Most azonban eljött a színvallás ideje, elveszíthetik a mértéket – miként a brit Financial Times fogalmazott – „a bővítés rejtőzködő ellenfelei”. Erre szolgáltak már példával a holland kormányválság szereplői. Az írek mindenesetre szombati igenjükkel arra voksoltak, hogy az EU az legyen, ami: Európa.