Az MSZP elnöksége e heti elnökségi ülésén várhatóan kísérletet tesz Gy. Németh Erzsébet, a párt budapesti főpolgármester-jelöltjének visszaléptetésére. A szocialista pártvezetés egyszer már próbálkozott a jelölt „visszahívásával”; többen ennek és nem a hivatalos verziónak – miszerint Medgyessy Péter az adótörvényekről és a költségvetésről egyeztetett a Pénzügyminisztériumban – tudták be azt, hogy a miniszterelnök nem vett részt Gy. Németh budapesti kampánynyitó rendezvényén szeptember elején.
Meg nem erősített hírek szerint Gy. Németh Erzsébet visszaléptetéséről Medgyessy Péter kormányfő, Demszky Gábor főpolgármester, az SZDSZ jelöltje, Kovács László, az MSZP elnöke és Mandur László budapesti elnök augusztus végi találkozóján egyeztek meg. Mindezt a szocialisták budapesti vezetése akadályozta meg, noha Demszky egy főpolgármester-helyettesi posztot is felajánlott győzelme esetén Gy. Némethnek. A budapesti szocialisták hivatalosan azzal érveltek: elképzelhetetlen, hogy a pártnak ne legyen a kampányban saját jelöltje. Mértékadó MSZP-sek szerint, ha a közvélemény-kutatási adatok indokolják, akkor majd le lehet ülni a szabad demokratákkal tárgyalni arról, hogy ki is lépjen vissza. De – hivatkozva a szocialisták nagyarányú budapesti győzelmére az országgyűlési választásokon – szerintük közel sem biztos, hogy ez Gy. Németh lesz, és nem pont fordítva, azaz Demszky nem indul.
Egyes hírek szerint a Medgyessy vezette választási bizottság Gy. Németh önhatalmú viszszaléptetésére készül, arra hivatkozva: indítása súlyosan sérti a választási esélyeket. Emlékezetes: 1998-ban Katona Bélát, a párt akkori főpolgármester-jelöltjét is a választások előtt két héttel léptették vissza.
Összeesküvést sejt az SZDSZ. Az SZDSZ úgy tudja, hogy az MSZP és a Fidesz politikusai háttértárgyalásokat folytatnak a szabad demokrata főpolgármester esetleges megbuktatásáról – derül ki az Index birtokába került feljegyzésből, amelyet Demszky kampányfőnöke készített a legszűkebb kampánystábnak. Deutsch Tamás a Fidesz sajtóosztályán keresztül azt nyilatkozta: sem informálisan, sem formálisan nem egyezkednek a szocialistákkal. Az MSZP budapesti vezetése szerint nekik nem érdekük Demszky lejáratása. Az Index úgy tudja: a romló támogatottsági adatokra hívja fel Demszky Gábor, Horn Gábor és Böhm András figyelmét egy szigorúan bizalmas, október 3-i keltezésű kampányhelyzet-elemzés. A dokumentumban idézett, az SZDSZ megrendelésére készült Medián-felmérés szerint Schmitt Pál támogatottsága az egy hónappal korábbihoz képest kétpontnyi emelkedéssel 35 százalékra nőtt, Gy. Németh Erzsébet négypontos javulással 18 százalékon áll, ezzel szemben Demszky Gábor 6 százalékkal kisebb tábort tudhat maga mögött, így jelenleg a budapestiek 44 százalékára számíthat. A feljegyzés szerint ha ez a tendencia folytatódik a választásokig hátralévő időszakban, Schmitt Pál behozhatja a főpolgármesterrel szembeni hátrányát. (MN)
Újabb igénytelen biciklisávot festetett fel Karácsony Gergely
