Megjelent a Magyar statisztikai évkönyv 2001 című kiadvány, amely 534 táblázat segítségével tekinti át az ország tavalyi számait – ismertette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A gazdasági szervezetekre vonatkozó adatsorokból megállapítható, hogy a működő vállalkozások száma 840 575 volt, a külföldi érdekeltségűeké pedig 25 365. A nemzeti számlák fejezetének tanúsága szerint az összes nemzetgazdasági ágazat bruttó hozzáadott értéke 11 506 301 millió forintra rúgott, amiből a mezőgazdaság és vadgazdálkodás részesedése 455 256 millió, míg például a számítástechnikai tevékenységé 149 963 millió, a kutatás-fejlesztéshez soroltaké 46 801 millió forint volt. Tavaly a kereskedelem, javítás területén 548 400 ember tevékenykedett. A központi költségvetés pénzügyeknél megjelenő számaiból kideríthető, hogy a lakosság befizetései 1997-ben a gazdálkodószervezetek befizetéseinek 1,3-szorosát érték el, míg 2001-re az arány 1,8-szorosra módosult.
Végül a háztartások jövedelme és fogyasztása adataiból kiderül, hogy az egy főre jutó éves kiadásokból a magyar háztartásokban az élelmiszerek 29,6 százalékkal részesedtek, a lakásfenntartás 17,4, a közlekedés, hírközlés 16,3, a művelődés, üdülés, szórakozás pedig hét százalékkal.
Szijjártó Péter: Tíz éve megmondtuk, hogy mi lesz a migráció vége
