Külföldi segítséget hívnak a cigányok

2002. 10. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többek között a Roma Sajtóközpont közbenjárásának köszönhetően nemzetközi megfigyelők is részt vesznek a jászladányi kisebbségi önkormányzati választásokon – közölte Kállai László, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke, aki, elmondása szerint, már hónapok óta tervezte ezt a lépést.
A megfigyelőkre a roma vezető szerint azért van szükség, hogy a kisebbségi választások zökkenőmentesen és „tisztán” érjenek véget. Emlékezetes: a cigány önkormányzat több tagja legutóbb amiatt tiltakozott, mert tudomásukra jutott, hogy az idei választásokon nem csak cigány származású emberek – köztük példál a polgármester felesége – szeretnének bejutni a kisebbségi önkormányzatba. – A „meghívást” nem lehet csupán a kisebbségi önkormányzat számlájára írni, hisze ha „rendben mentek volna a dolgok a jelöltállításnál, akkor nem lett volna szükség a megfigyelőkre – fogalmazott Kállai László. A roma önkormányzat elnöke hozzátette: a négy évvel ezelőtti kisebbségi választások alkalmával a cigány önkormányzat rossz tapasztalatokat szerzett, amit szeretnének elkerülni.
Dankó István polgármesterjelöltnek nincs kifogása a nemzetközi megfigyelők ellen, mert mint mondta: így legalább Jászladányt nem érik utólag jogtalan vádaskodások.
Emlékezetes: a település az utóbbi években többek között a helyi szemétteleppel és az alapítványi iskolával kapcsolatos többszöri demonstrációkkal vált a nyilvánosság előtt közismerté. A magániskola létrehozása ellen a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, a kisebbségi ombudsman és a szaktárca is felemelte a szavát. A szülők több alkalommal demonstráltak a magániskola működése mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.