Kultikus bikamaszkok, sárkányok és griffek

A bizánci történetíró, Theophanész 558-ban – Chronographia című művében – egy korábban ismeretlen népcsoport feltűnéséről számol be. Ezt írja: „Egy különös nép érkezett Bizáncba, kiket avaroknak neveznek. Az egész város összefutott látásukra, mert még soha nem láttak hasonló népet. Hajukat hosszan lelógó varkocsban hordják, melyet szalagok fonnak át, viseletük egyébként a többi hunokéhoz hasonló…”
A türkök elől menekülő avarok követei azért tűntek fel a bizánci birodalomban, hogy szorult helyzetükben szövetségesre és menedékre találjanak. I. Jusztinianosz, a nagyhatalmú császár új csatlósainak – akiket a vándorló nomád népek féken tartására kívánt felhasználni – felajánlotta Pannóniát, amely ekkoriban a frank birodalom végvidéke volt. 562 és 568 között az avarok lényegében megszállták a korábbi latin provinciát, és ott létrehozták az Avar Birodalmat.
Meghökkentő, hogy erről a keleti eredetű népről milyen keveset tudunk és az a kevés is mennyire bizonytalan. Vannak tudósok (Györffy György, Csallány Dezső), akik finnugor származásúnak sejtik őket. Látványos eltűnésük magyarázatára László Gyula megalkotta a „kettős honfoglalás” sokat vitatott elméletét: eszerint a Kárpát-medencei avarok nyelvrokonaink lettek volna, helyneveiket pedig a később érkezett magyarság átvette és tovább használta, ezért nem maradtak nyelvi nyomaik.
Ha írásos emléke nem is, a föld alatt annál több nyoma maradt ennek a rejtélyes népnek. Többek között Pásztón, Csepelen, Kunágotán, Szentesen, Keszthelyen, Halimbán, Igalon, Üllőn, Mosonszentjánosban, Zilahon, Szentendrén, Szegeden és Pilismaróton is a régészek számolatlanul tárták fel az avar sírokat, amelyekben szebbnél szebb övvereteket, hajtűket, lószerszámokat, kardmarkolatokat, szíjvégeket, karpereceket és fülbevalókat találtak.
Az avar ötvösművészet emlékei e nép pompaszeretetéről, hiedelemvilágáról is tanúskodnak. A gyönyörű és többnyire indafonatokba foglalt griffek, kígyók, lovasok és sárkányok, szarvasok és kutyák nemcsak ékességül szolgáltak, hanem a rontástól védeni is hivatottak viselőjüket. Egy bronz szíjvégen, amely a Győr melletti Szőgyről került elő és talán vadász, talán kultikus táncjelenetet örökít meg, kezükben bikafejmaszkot tartó, guggoló férfiak láthatók. A jelenet sámánisztikus vonatkozása nyilvánvaló. Egy, a Szegedtől délre fekvő Klárafalván megtalált ékes bronz szíjvég viszont minden kétséget kizáróan vadászjelenetet ábrázol: stilizált, de jól felismerhető lovas üldöz három szarvast vagy antilopot. Íját megfeszíti, mögötte vadászkutyája látható. Egy Bánhalmán talált szíjvég sejthetően mitikus jelenetet ábrázol: pikkelyes testű, farkát felcsapó sárkányra kétfelől egy-egy lándzsás lovas támad. Némelyik övvereten és lószerszámon az ősi svasztika, a mitikus napszimbólum látható. Egy sopronkőhidai, a IX. századból való avar sírból viszont szarvas koponyája került elő.
Az avarok birodalmának bukása a kortársakat is foglalkoztatta. Egy orosz krónika szinte közmondásként fogalmazza meg: „Eltűntek, mint az avarok, se törzsük, se utódaik!” Egy avar hadifogoly a bolgár Krum kánnak így magyarázza népe tragédiáját: „Uraink és népünk az áskálódástól, a romlottságtól ment tönkre. Az igazi tanácsosokat eltávolították, a kormány gazemberek kezére jutott. A bírák képmutatókkal és tolvajokkal cimboráltak. A sok bor részegeskedést szült. Testvér a testvérét áruba bocsátotta. Ezek voltak szerencsétlenségünk siralmas okai…”