Lelepleződött Kovács elfogult eljárása

2002. 10. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Surján László szerint a külügyminiszter írásbeli válasza igazolja, hogy Kovács László nem egyenlő bánásmódban részesítette Schmitt Pált, illetve Katona Tamást a nagyköveti posztról történt viszszahívásukkor. A parlament külügyi bizottságának fideszes tagja emlékeztetett: a tárca vezetőjéhez intézett kérdésében azt kifogásolta, hogy Schmitt Pált szinte azonnal visszahívták svájci nagyköveti tisztségéről, amikor a nyár elején bejelentette, hogy indul a főpolgármesteri posztért a polgári pártok támogatásával. Ugyanakkor Katona Tamás – aki a Centrum párt színeiben méreti meg magát az I. kerület polgármesterjelöltjeként – szeptember 30-ig képviselhette Magyarországot Varsóban. Surján László lapunknak elmondta: Kovács László azzal indokolta a különbségtételt, hogy Schmitt Pál jelöltségéről a sajtóból értesült először, míg Katona Tamás ezt augusztus elején, személyesen közölte vele. A fideszes külügyi politikus ezzel szemben hangsúlyozta: Katona már júliusban bejelentette a sajtó nyilvánossága előtt, hogy a Centrum polgármesterjelöltje. – Két lehetőség van: vagy rosszul működik a külügyi sajtóosztály és nem tájékoztatták erről a minisztert, vagy Kovács László nem mond igazat. Másrészt ez az eset is jelzi, a Centrum párt valójában nem középen áll, hiszen nem lehet véletlen a kedvező elbánás Katona Tamással szemben – vélekedett Surján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.