Nagyvárad. Nem szabad sajnálni az erdélyi magyar egyetem támogatására fordított pénzt – hangoztatta ünnepi beszédében Mádl Ferenc, aki az egyetemi vezetők becsléseiből kiindulva úgy vélte, ötven százalékkal kellene növelni a felsőfokú intézmény anyagi támogatását ahhoz, hogy annak további működése, fejlesztése biztosítva legyen. A köztársasági elnök kiemelte, az ország gazdasági, kulturális és erkölcsi erejének növekedése lehetővé teszi a szolidaritás gyakorlását. Az államfő elmondta, külföldi útjai során minden lehetséges alkalommal igyekszik támogatást szerezni a Sapientia Egyetem számára. Mádl Ferenc beszédében kitért bukaresti tárgyalásaira is. Mint mondta, megbeszélésein üdvözölte az elkobzott ingatlanok, egyházi vagyonok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt, de fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy e jogszabálynak valóra is kell válnia. Ennek kapcsán szót emelt a nagyváradi püspöki palota, a gyulafehérvári Batthyanyeum és az Erdélyi Múzeum Egyesület épületeinek visszaszolgáltatásáért, az aradi Szabadság szoborcsoport köztéri helyreállításáért.
A tanávnyitó idei avatóbeszédét Tőkés László református püspök, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke tartotta. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen jelenleg 765 hallgató tanul 11 karon, 137 oktató irányításával. Szombaton került sor az egyetem Arany János Kollégiuma új épületszárnyának felavatására is. A köztársasági elnök nagyváradi útja előtt Szatmárnémetibe látogatott, ahol egyebek mellett felkereste a római katolikus püspökséget, s megtekintette Petőfi Sándor és Szendrei Júlia itt megőrzött esketési oltárát.
Jamie Lee Curtis tíz évig volt függő
