A kormány tegnapi ülésén áttekintette a közalkalmazotti béremelés kifizetésének helyzetét. Kiss Péter munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai miniszter elmondta: azoknak, akik szeretnének személyesen is tájékozódni arról, hogy bérük helyesen lett-e megállapítva, a tárca munkatársai ingyenes zöldszámot üzemeltetnek. A kormány nem terjeszt javaslatot a minimálbér emeléséről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé – közölte Kiss Péter. Kifejtette: az adójogszabályok változásával az 50 ezer forintos változatlan bruttó érték mellett 4,9 százalékkal nő a nettó minimálbér. Eközben átadták a szociális partnereknek a jövő évi bérajánlásról, valamint a minimálbér-emelésről folytatandó tárgyalásokhoz szükséges részletes dokumentumokat. Borsik János, az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke szerint az anyagból nem derül ki, hogy a kabinet jövőre hány százalékos bruttó béremelésre tesz javaslatot a versenyszférában. Elmondta, hogy egyes információk szerint korábbi, háromszázalékos ajánlatát a kormány 3–4,5 százalékra módosítaná. – Ez csak a százezer forint alatt keresőknek jelentene reálérték-emelkedést, a kedvezményeket viszont a többi teherviselővel fizettetnék meg, akik között elfogadhatatlan bértolódás alakulhat ki – fogalmazott Borsik.
Ozzy, a csodák csodája
