Mustgáz végzett a kistokaji gazdával

2002. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mustgázmérgezés miatt egy férfi meghalt, egy másikat pedig életveszélyes állapotban szállítottak kórházba szombaton este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, kistokaji szőlőhegy egyik borospincéjéből – tájékoztatta lapunkat Hosszú Enikő, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese. Elmondta: a tűzoltóknak az egyik férfit sikerült idejében kimenteniük, de a másikon már nem tudtak segíteni.
Életveszélybe kerülhet az, aki óvatlanul közelít a készülő bort rejtő hordókhoz, mivel a must erjedésekor keletkező szén-dioxidból akár az első lélegzetvételnyi is halálos lehet – tájékoztatta lapunkat Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A nagy töménységű szén-dioxid azonnali eszméletvesztést és légzésleállást okoz. Mivel a levegőnél súlyosabb és a föld felszínén lebeg, veszélybe kerül az is, aki lehajol, hogy ájult társán segítsen. Az orvos szerint még mindig a seprűnyélre kötött gyertya jelzi legmegbízhatóbban a mustgáz jelenlétét: ha elalszik a láng, azonnal menekülni kell. Az ilyen gáz ellen a szokásos gázálarc vagy a közhiedelemben elterjedt nedves zsebkendő nem, csupán a tűzoltók zárt rendszerű légzőkészüléke véd meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.