BBC News
Nagy a felháborodás az amerikai mozlimok körében, amiért az amerikai kormány különleges biztonsági intézkedéseket vezetett be a közel-keleti országokból beutazó arabok ellenőrzésére, lefényképezésére és ujjlenyomatuk vételére. Amerikai arabok faji diszkriminációt és önkényt emlegetnek – tudósít a brit közszolgálat.
Independent
Észak-Alaszka egy szigetéről helyszíni tudósításában számol be a globális felmelegedés miatt hazátlanná váló eszkimók szomorú sorsáról a független brit lap. A meleg sarki levegőben ingujjra vetkőzött inuitok mutatják, hogy milyen magasra emelkedett a tenger, amely egy alaposabb viharnál akár már a következő hónapokban is elöntheti otthonukat. Költöztetésük mintegy 100 millió dollárba kerül majd.
*
A földgolyó másik „oldalán”, az Antarktisz fölött viszont „gyógyul” (zsugorodik) a kilyukadt ózonréteg és a lyuk – ausztrál kutatók szerint 2050-re már be is zárulhat.
*
Az Amnesty International brit emberi jogi szervezet szeptember utolsó napján kiadott 29 oldalas, megrázó jelentése éles szavakkal ítéli el az izraeli–palesztin konfliktus mindkét főszereplőjét, amiért 250 palesztint és 72 izraeli gyereket öltek meg. Szami Dzsazzart 12 éves születésnapján lőtte fejen egy izraeli katona, míg a 11 éves Halik Mugrábit egy izraeli mesterlövész terítette le, miután mellette álló kis társának herezacskóit már szétroncsolta lövedékével.
The Guardian
Dühödten támadta az Európai Uniót a londoni Amnesty International és a szintén brit Emberjogi Figyelő, amiért meghajlott az amerikai nyomás alatt, és beleegyezett, hogy amerikai állampolgárokat nem állítanak az új Nemzetközi Büntetőbíróság elé – írja a baloldali brit lap.
*
David Grossman izraeli író cikkében hosszú távon reménytelennek nevezi Saron miniszterelnök nyers erőre támaszkodó pirruszi győzelmét a palesztinok fölött. A vesztes a palesztinok mellett már most is a zsidó állam társadalma: „Izrael ma militánsabb, nacionalistább és rasszistább mint valaha”. Az izraeliek mára megvetik a demokrácia „puhány” értékeit, és követelik a palesztinok elűzését, míg a szélsőséges vallási pártok hatalma nő.
Jerusalem Post
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijavította Saron izraeli miniszterelnököt, amikor az utóbbi azt mondta, Izrael a zsidók egyetlen országa. Nem így van, figyelmeztette Putyin Saront a szovjet rendszerben létrehozott autonóm zsidó Birobidzsán térség létére utalva, amelynek meglátogatására invitálta a Moszkvában tartózkodó vendégét, aki a meghívást „örömmel” elfogadta.
A 1443 lesz az a szám, amelyet utasbiztonsági ügyekben hívhatunk a fővárosban
