Napi sajtószemle

2002. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neue Zürcher Zeitung
Pártpolitikai harc Budapestért címmel a vezető svájci lap budapesti tudósítója a 20-i helyhatósági választásokról, valamint az október 23-i ünneplésekről és azok előkészületeiről ír. A szerző, Andreas Oplatka szerint valószínűleg jogos a baloldal derűlátása a választások kimenetelét illetően. A Fidesz még nem épült fel a választási vereségéből, és bizonytalanság uralkodik a tekintetben is, hogy a Fidesznek milyen szerepe lesz a jövőben, amikor Orbán Viktor egyre inkább jobboldali uniópártban gondolkodik. A fővárosban a szocialisták sokkal erősebbek a szabad demokratáknál, és a szocialisták Demszkyhez való viszonya egyáltalában nem zavartalan. Demszky legnagyobb ellenfele Schmitt Pál, a jobboldal által támogatott független jelölt, akinek térnyerése arra késztette Demszkyt, hogy a szocialistákat meggyanúsítsa: a háttérben összeszűrik a levet a jobboldallal. A jelek szerint az MSZP vezetői megígérték Demszkynek, hogy Gy. Németh Erzsébetet, a szocialisták főpolgármester-jelöltjét visszavonják. Az 1956-os forradalom ünneplését ádáz politikai vita előzi meg. A szocialisták a múlt évi, őket és az SZDSZ-es Mécset érő kifütyülésből okulva idén csak a Parlamentben akarnak emlékezni, de ott nem engedik meg, hogy az egykori utcai szabadságharcosok képviselője beszédet tartson, amire a Fidesz bejelentette: az ülést bojkottálja.

Svenska Dagbladet
A svéd lap Kertész Imre irodalmi Nobel-díjáról azt írja, hogy 1944-ben a nyilaskeresztesek vezetésével mintegy 800 000 zsidót deportáltak Magyarországról a magyar csendőrség felügyelete alatt. (A számadat minden bizonnyal Kertésztől származik, mivel Kertész Imre ugyanezt az adatot közölte az NRC Handelsblad című vezető holland lapnak adott, 1999. szeptember 17-én megjelent interjújában.)

BBC News
A Balin történt robbanás megrázkódtatta a piacokat címen a brit közszolgálati adó azt jelentette, hogy az indonéz valuta- és árutőzsde jelentősen esett, mivel a befektetők aggódtak a merénylet hatásai miatt. A tőzsdei index 9 százalékkal, a rúpia értéke a dollárhoz képest 4 százalékkal csökkent. Indonézián kívül főként a Fülöp-szigeteki piacon volt érezhető a robbantás hatása. Az indonéz központi bank dollárt adott el abban a reményben, hogy fenntarthatja az átváltási kulcsot. A támadás következtében elmaradhatnak a turisták, emiatt az indonéz gazdaságot további sokk érheti, ugyanis az Indonéziába érkező turisták egyharmadának célpontja Bali szigete.
*
(Megjegyzés: tegnap valamennyi, angolul megjelenő indonéz országos és helyi lap internetes kiadása – minden bizonnyal a túlterheltség miatt – elérhetetlennek bizonyult. A tegnap megjelent lapszemlénkben elírás miatt Bagdad nem Irak, hanem Irán fővárosaként szerepelt – L. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.