Perelhetnek a leváltott megbízottak

Szarka Ágota
2002. 10. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem félszáz leváltott kistérségi megbízott fordul munkaügyi bírósághoz, miután év végéig szóló szerződésüket augusztusban felbontotta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) – tudtuk meg. Jogi szakértők szerint azok a menedzserek, akik megbízatásuk idején nem kaptak írásos fegyelmi megrovást, és nem követtek el szabálysértést, jó eséllyel perelnek.
A leváltott megbízottak a Magyar Nemzet számításai szerint az előző időszakban 15 milliárd forintra pályáztak, és ebből csaknem kilencmilliárdos értékben valósul meg fejlesztési beruházás. Lapunk összegzéséből kiderül, hogy kivétel nélkül valamennyi leváltott menedzser sikeresen lobbizott pályázati pénzekért.
Mikes Éva (Fidesz) a megbízottak tömeges leváltására reagálva elmondta: Nagy Sándor területfejlesztési államtitkár kritikái ellenére a megbízotti hálózat ma is az Orbán-kormány rendelete alapján működik, s az új kabinet – bár megtehette volna – nem változtatott a szabályzón. A kancellária egykori államtitkára úgy vélte: nyilvánvaló, az elbocsátások többsége azért történt, hogy munkahelyet teremtsenek a szocialista pártkatonáknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.