Elektronikus levelek százai keringtek az utóbbi napokban arról, hogy a budaörsi Tesco áruházban különösen agresszív, mérges pókokra bukkantak, amelyek valószínűleg egy külföldi szállítmánnyal kerültek oda. A rendkívül mérgező pókok állítólag szaporodni kezdtek, de többségüket nem sikerült elfogni, továbbra is az épületben húzzák meg magukat. A levél szerint az áruházat nem akarják lezárni, az alkalmazottakkal pedig titoktartást fogadtattak.
Kiss Éva, a Tesco PR-munkatársa lapunknak elmondta: három héttel ezelőtt valóban találtak egy 3,5 centiméter hosszú pókot, amelyről egy rovarszakértő megállapította: a Magyarországon védett szongáriai cselőpók fajába tartozik. Az említett állat az Alföld szikes területein is honos, de előfordul budapesti lakásokban is. Nem agresszív, nem mérgező, éjszakánként bújik elő a rejtekhelyéről, hogy apró rovarokra vadásszon. A szakember szerint ezek a pókok éppen most élik a szaporodás időszakát. A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan ellenőrzik az áruházat, és megpróbálják befogni a nagy port kavart ízeltlábúakat – tájékoztatott Kiss Éva.
Orbán Viktor mutatott egy képet, amitől falnak ment Magyar Péter sajtója
