Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetGlemp bíboros Magyarországon Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap fogadta Józef Glemp bíborost, a Lengyel Katolikus Püspöki Konferencia elnökét. Lengyelország prímása a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia meghívására érkezett Magyarországra. Mádl Ferenc köszöntőjében úgy fogalmazott: a Jóisten ennyi küldöttével még nem volt szerencséje egyszerre találkozni. Józef Glemp szerint a katolikus egyháznak az evangéliumból eredő erkölcsi rendet kell közvetítenie Európa népeinek az uniós csatlakozás után. (MTI) Ma ítélet várható a Tőkés-perben Pénteken hirdet ítéletet a bukaresti bíróság abban a perben, amelyet Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke indított az RMDSZ ellen. Tőkés azt kérte a román bíróságtól, hogy semmisítse meg az RMDSZ belső parlamentjeként működő szövetségi képviselők tanácsa döntését a szervezet következő, VII. kongresszusának időpontjáról, illetve kötelezze a szövetséget arra, hogy korábbi kongresszusi határozata alapján tartson belső választásokat. (MTI) Kolotuhin Budapesten Budapesten folytat tárgyalásokat Szergej Kolotuhin orosz pénzügyminiszter-helyettes – értesült lapunk. Úgy tudjuk, az eszmecserék központi témája a Magyarországgal szemben fennálló hozzávetőleg 460 millió dolláros orosz adósság rendezése. A kormányközi megállapodás szerint Oroszországnak december 31-én lejár a fizetési kötelezettsége, emiatt november 5–6-án ülésezik a kormányközi vegyesbizottság az adósság rendezéséről. (V. K.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















