Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetDupla fizetés a kormánytagoknak A Pénzügyminisztérium tervei szerint nagyjából a duplájára emelkednének a kormánytagok fizetései – értesült a Magyar Nemzet. Ha megvalósulna a jelenleg még egyeztetés alatt álló elképzelés, akkor Medgyessy miniszterelnök fizetése a jelenlegi bruttó 640 000 forintról 1 072 500 forintra emelkedne. Miniszterei ennél is nagyobb emelésre számíthatnának: a mostani 420 000 forint helyett 922 350 forintot vihetnének haza, a politikai államtitkárok pedig a bruttó 425 000 forint helyett 876 233 forintos alapbért kapnának. (J. Á.) Bukás előtt a Saron-kormány? Az összeomlás szélére sodorta az izraeli kormányt a palesztin önkormányzatú területeken létesített zsidó telepek finanszírozása körül támadt vita. Benjamin Ben Eliezer védelmi miniszter, az Izraeli Munkapárt elnöke tegnap közölte, hogy mihamarabb, előre hozott választásokra számít. Néhány órával korábban pártja úgy határozott, hogy holnap első olvasatban elutasítja a kormány 2003-as költségvetését, ha a Likud párti miniszterelnök, Ariel Saron nem járul hozzá a kolóniák költségvetésének megkurtításához. (MTI) Inflációs cél 2004-re A monetáris tanács tegnapi ülésén 3,5 plusz/mínusz egyszázalékos szinten határozta meg a 2004. decemberi inflációs célt. Az ülésről kiadott jegybanki közlemény szerint a testület az inflációs célt a kormány középtávú gazdaságpolitikai programjával összhangban határozta meg. A tanács változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 9,5 százalékos szintjét. (B. M. T.) Új tanszékvezető a Közgázon November elsejétől Lánczi András egyetemi docens lesz a vezetője a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem politikatudományi tanszékének. A neves politológus tizenegy éve tanít a tanszéken, több szakköny és tankönyv szerzője, szerkesztője, illetve fordítója. Lánczi nyílt pályázaton nyerte el a tanszékvezetői tisztet, amelyet 1990-től Ágh Attila egyetemi tanár töltött be. Ágh Attila oktatóként marad a tanszéken. (H. J.)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















