Nyolc bizottságnak lehet ellenzéki vezetője
FŐVÁROS. Összesen nyolc fővárosi bizottságnak lesz ellenzéki elnöke – derült ki a koalíciós pártok tegnapi egyeztetésén. A Fidesz, az MDF, az MKDSZ és a MIÉP képviselőcsoportjai az informatikai, a jogi, a közbeszerzési, a pénzügyi ellenőrző, a várostervezési és városképvédelmi, a foglalkoztatáspolitikai, a kisebbségi, valamint a képviselői összeférhetetlenségi bizottság vezetését kaphatnák meg. Elmaradt a Fidesz-frakció alakuló ülése. A frakciót csak azután alakítják meg, hogy a képviselők holnap átveszik mandátumukat. (G. K.)
Lakossági fórum a kéményekről
ERZSÉBETVÁROS. A VII. kerületi társasházi kémények állapotáról, a leggyakrabban előforduló meghibásodásokról, a vészhelyzetekről és megelőzésükről, a kémények működtetésének jogszabályi hátteréről tart lakossági fórumot ma 17.30-kor az Almássy Téri Szabadidőközpontban az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete. (MN)
Megkezdték a választási plakátok eltávolítását
BUDAPEST. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Rt. megkezdte a főutak, a hidak, az alul- és felüljárók takarítását. Ígéretük szerint rövid időn belül eltűnnek az utcákról a politikai plakátok, megtisztulnak a választások nyomaitól a közterületek. Az illetékesek szerint a takarítás törvény szerint a plakátragasztók, illetve megbízóikdolga lenne, ennek költségét a főváros állja. Az FKF Rt. a fővárosi önkormányzattal kötött szerződésben végzi a munkát, amely hárommillió forintba kerül. (H. Gy.)
Zelenszkijnek mondott köszönetet Sebestyén József halála kapcsán egy kárpátaljai politikus
