Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Túllépi kvótáját az OPEC A napi 21,7 millió hordót – az OPEC által megállapított kitermelési kvótát – a kartell termelői átlagosan napi 2,37 millió hordóval lépték túl szeptemberben. Ezt maga az OPEC állapította meg számos független szervezet becsléseire hivatkozva. A szervezet titkársága által kiadott – Irak nélkül – tíz tagországra vonatkozó adatok szerint, átlag napi 24,07 millió hordónyi nyersolajat termeltek ki. (MTI) Több pénz juthat környezetvédelemre Kemény Attila, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint környezetvédelemi fejlesztésekre az idén mintegy kétszázmilliárd forint jut, ami az európai uniós csatlakozást után több mint duplájára nőhet. Az államtitkár tegnap elmondta: EU-felvételünk után a környezetvédelmi támogatás az idei évi negyvenmillió euróról akár ötszöröse is nőhet. (MTI) Boldoggá avatás a Vatikánban Hat újabb személyt avatott boldoggá II. János Pál tegnap. A boldogok sorába lép Daudi Okelo és Jildo Irwa, két ugandai katekéta, akik a múlt század elején haltak mártírhalált az evangéliumot hirdető missziójuk idején, Andrea Giacinto Longhin egykori kapucinus barát, Marcantonio Durando piemonti pap, a nazarénus nővérek rendjének alapítója, Helene Marie de Chapottin de Neuville, a Mária misszionáriusai ferences apácák rendjének alapítója és Liduina Meneguzzi szaleziánus nővér (MTI) Növekvő szerepben a lízingelés A Magyar Lízingszövetség előzetes adatai szerint az idei első kilenc hónapban 600 milliárd forint nettó értékben adtak lízingbe különböző eszközöket a tagvállalatok – ismertette Tóth Tamás, a szövetség elnökségének tagja egy konferencián. Mivel tavaly 570 milliárd forintot tett ki a teljes nettó lízingelt eszközállomány, így a tagcégek már ez év első kilenc hónapjában elérték tavalyi egész éves teljesítményüket. (MTI)

–
2002. 10. 20. 22:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.