Bírósági elnökök Mádl Ferencnél
Mádl Ferenc köztársasági elnök fogadta a kelet-közép-európai országok legfelsőbb bírósági elnökeinek találkozóján részt vevő delegációvezetőket a Parlamentben. (MTI)
Önkényes Józsefváros
A választási esélyegyenlőséget durván sértő, a választók megzavarására és félretájékoztatására alkalmas kiadványt jelentetett meg Budapest VIII. kerületi önkormányzata – közölték lapunkkal a Fidesz–MDF–MKDSZ szövetség, a Centrum párt és az Együtt Józsefvárosért Egyesület képviselői. A Józsefváros című lap mellékleteként kiadott füzet maga állapítja meg, milyen szervezetekről, mekkora terjedelemben és formában tudósít. (MN)
Legitim a vezetés
A Fővárosi Bíróság megszüntette azt a pert, amelyet a XV. kerületi Fidesz július 31-i közgyűlése kapcsán Nagy Judit Katalin kerületi elnök indított a párt ellen a helyi szervezet elnöksége leváltásáról hozott határozat érvénytelenségének megállapításáért. A Fidesz mandátumvizsgáló, ügyrendi és összeférhetetlenségi bizottságának döntése következtében a párt XV. kerületi, Flórentz Attila vezette elnöksége maradt a legitim kerületi vezetés. (MTI)
Napi sudoku
