Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Türelmi zónák: elutasított kifogás Az Alkotmánybíróság többségi határozatával elutasította azokat az indítványokat, amelyek a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól szóló törvénynek a prostitúcióval kapcsolatos egyes rendelkezéseit kifogásolták – tájékoztatott a testület. Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy bár a törvény meghatározott körülmények esetén kötelezővé teszi az önkormányzatok számára türelmi zóna kijelölését, a jogszabály nem rendelkezik ezen új feladat finanszírozásáról. Az Alkotmánybíróság szerint a vitatott meghatározások kellően pontosak. (MTI) Klaus indul az elnökválasztáson Václav Klaus, a cseh Polgári Demokratikus Párt elnöke, volt kormányfő és képviselőházi elnök tegnap hivatalosan bejelentette: amennyiben pártja javasolni fogja, kész indulni a januári államfőválasztáson. Erre való tekintettel azonban decemberben a rendkívüli pártkongresszuson már nem jelölteti magát a vezető jobboldali párt elnöki tisztségébe. Különböző felmérések szerint Klaus az államfőválasztáson sem esélytelen. (MTI) Haladékot kér hitelére Bukarest Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött készenléti hitelmegállapodása öt-hat hónappal való kiterjesztését fogja kérni – közölte tegnap a román pénzügyminisztérium egyik tisztségviselője. A magát megnevezni nem kívánó illetékes szerint jövő július–augusztusig kérik a készenléti megállapodás kiterjesztését. A nyilatkozó a kérés okát nem közölte. (MTI)

–
2002. 10. 10. 22:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.