Civil szervezetek Berkecz mellett
Tíz civil szervezet fejezte ki tiltakozását Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt igazgatóját ért rendőrségi fogva tartása alatt ért atrocitások miatt, amikor is két esetben meztelenre vetkőztették és tüzetesen átvizsgálták. „Botrányosnak tartjuk és a leghatározottabban tiltakozunk a női méltóságot ért durva és alávaló támadásért, amelynek egyetlen célja a politikai megfélemlítés volt – vélik a tiltakozók. Megkérdezzük Mizsei Zsuzsannát, a feljelentőt, mint asszony és családanya, elégedett-e az eredménnyel?” – fogalmaz a közlemény. A civilek követelik, hogy Berkecz Mária kapjon nyilvános elégtételt. (Sz. Á.)
Tudóstalálkozó
Háromnapos hivatalos látogatásra Moszkvába utazott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke – tudatta az Akadémia. A közlemény szerint Vizi E. Szilveszter megbeszéléseket folytat meghívóival, az Orosz Tudományos Akadémia elnökével és az Orosz Orvostudományi Akadémia elnökével. Az MTA elnöke szakmai előadást tart az Orosz Orvostudományi Akadémián, valamint megnyitja az orosz–magyar történészkonferenciát. A közlemény szerint az utazás jelentőségét kiemeli, hogy másfél évtizede nem történt ilyen magas szintű kapcsolatfelvétel a magyar és az orosz tudományos testület között. (MTI)
Kósa Lajos mellett a vidék pártja
A Magyar Vidék Polgári Párt (MVPP) Debrecenben a 29 egyéni választókerületből tízben állított önálló jelöltet – közölte Bertók Béla, a párt debreceni elnöke tegnap. Bertók közölte: az MVPP Debrecenben a jobboldal jelöltjét, Kósa Lajost, jelenlegi polgármestert támogatja – mondta a pártelnök. Bertók Béla tájékoztatása szerint el kell ismerni azt a fejlődést, ami az elmúlt négy évben a cívisvárosban bekövetkezett. (MTI)
Végre kijött az a durva videó, amit Magyar Péter nagyon nem szeretett volna látni
