Röviden

–
2002. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zuhant az ipari termelés
Az ipari termelés augusztusban az előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2 százalékkal csökkent júliushoz képest, a tavaly augusztusihoz viszonyítva 0,9 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés 1,5 százalékkal nőtt a 2001, január– augusztusihoz képest. (MTI)

Emelkedik a monetáris bázis
A monetáris bázis állománya szeptember végén 1593,7 milliárd forintot tett ki, ezzel 15,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – derül ki a jegybank mérlegéből. A forgalomban lévő készpénz állománya szeptember utolsó napján 1249,5 milliárd forint volt, 9,1 milliárd forinttal kevesebb, mint egy hónappal korábban. A jegybank központi kormányzattal szembeni követelése 32,1 milliárd forinttal, 1347,5 milliárd forintra csökkent. (MTI)

Magyar–román munkaprogram
Egy évre szóló munkaprogramot rögzítő jegyzőkönyv elfogadásával ért véget tegnap Bukarestben a magyar–román vegyes bizottság harmadik ülésszaka. A Magyar Villamos Műveknek, a Transelektrónak és a Rábának is komolyak a tervei, a TriGránit pedig közölte, hogy bevásárló- központot szeretne építeni. Román részről tíz állami nagyvállalat privatizációs tervét adták át. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.