Kiskörei rekonstrukció
Aláírták a Kiskörei Vízerőmű rekonstrukciójára vonatkozó szerződést, amelynek értelmében a 2,5 milliárd forintos beruházást a Siemens Rt. végzi el. A munkálatokat 2006-ig kell befejezni. Az erőmű immár 25 éves berendezéseinek modernizálása során korszerű CAD-módszerekkel tervezett új lapátozást kapnak a turbinák, kicserélik a generátorok tekercselését, szigetelését, és megújul a szabályozó-vezérlő rendszer is. A rekonstrukció a hatásfok növelése mellett az erőmű élettartamát további 25 évvel hosszabbítja meg. A beruházás lehetőséget ad arra is, hogy a magyarországi vízenergia-hasznosítás EU-konform fejlesztése elkezdődjön.
Takarékoskodik az RWE
A jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német RWE energiaszolgáltató a tavalyi első fél évhez képest 4 százalékkal javította eladásait, és több mint 27 milliárd euró nettó árbevételt ért el, üzleti eredménye 9 százalékkal emelkedve elérte a 2,1 milliárd eurót. Az RWE vezetői szerint sikeres az 1999-ben meghirdetett költségcsökkentési program, amely szerint az idén 590 millió euróval csökkentik kiadásaikat. Az RWE-nek Magyarországon részesedése van a Főgáz, a Ddgáz és a Tigáz gázszolgáltatókban, az Elmű és az ÉMÁSZ áramszolgáltatókban, és a Mátrai Erőmű tulajdonosaként az áramtermelésben, valamint megjelent a hulladékhasznosítás piacán, és a Fővárosi Vízművek révén jelen van a vízszolgáltatásban is.
Karácsony szabotálja a közgyűlési döntéseket
