Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán segítségét kéri Medgyessy Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap levelet küldött Orbán Viktornak, az Európai Néppárt alelnökének, amelyben arra kéri a volt kormányfőt: tisztségét felhasználva nyújtson támogatást ahhoz, hogy Magyarország az uniós csatlakozási folyamat során minden kérdésben a lehető legkedvezőbb feltételeket érhesse el – derül ki Gál J. Zoltán kormányszóvivő közleményéből. A dokumentum szerint Medgyessy Péter különösen fontosnak tartja a mezőgazdasági termelők támogatásával kapcsolatos átmeneti időszak lerövidítését. (MN) A Matáv az élen Magyarországon tavaly a bruttó hazai termékhez (GDP) adott érték alapján a Matáv volt a legjelentősebb vállalkozás – derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet számításaiból. A második helyen a Mol Rt. áll, megelőzve az Audi Hungária Motor Kft.-t, míg a negyedik helyen a MÁV Rt. található. Bevétel szempontjából az Audi Hungária Motor Kft. áll az élen 851,8 milliárd forinttal. (Cs. A.) Megszűnhet Tőkés RMDSZ-tisztsége Tegnapi bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette: vannak olyan képviselői a szervezetnek, akik fölöslegesnek érzik a tiszteletbeli elnöki tisztséget, és úgy vélik, hogy változtatni kellene az alapszabályzaton. Mint ismert, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Tőkés László királyhágó-melléki református püspök. „Túl nagy szükségünk nincs erre a tisztségre” – mondta Markó. (W. T. I.)

Munkatársainktól
2002. 10. 31. 0:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.