Teli a padlás

Hommer Tibor
2002. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nővérek, pedagógusok (óvó- és tanítónénik, általános, középiskolai és egyetemi tanárok) egy szót sem szólhatnak innentől kezdve, ők október harmadikán ötven százalékkal több pénzt kaptak kézhez, mint annak előtte, elérték az uniós nívót. Biztosan így van, ne is tagadják, Medgyessy Pétertől hallottam. És Medgyessy Péter nem hazudik. Legfeljebb téved. De akkor is önhibáján kívül. Mert ha mégsem emelkedett meg az ápolónők és a pedagógusok bére, akkor valaki félrevezette Medgyessy Pétert.
Mondjuk az a csapat, aki az egész országot is félrevezette. Az MSZP egyik választási transzparensén az a felirat áll, hogy több pénzt az embereknek! Nocsak. Ha valaki tüzetesebben átvizsgálja az MSZP–SZDSZ-kormány által összeállított új szja-táblát, rögtön rájön, hogy leveri rajtunk a kormány azt a pénzt, amit a választások után az államkasszában föllelve ismerősnek, rokonnak, üzletfélnek szétosztogatott. Tehát eddig csak kárunk származott, előnyünk nem sok.
Vizsgálhatjuk az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) is, még csak nyomaiban sem hasonlít ahhoz a rettenetes adócsökkentéshez, amit az SZDSZ és az MSZP a választási kampányban oly nagy garral hangoztatott. Ki az a vállalkozó, akinek lehetővé teszik, hogy alkalmazza? Adómentes lett-e a minimálbéren élő kényszervállalkozók jövedelme? Hová tűntek a Széchenyi-terv programjaira elkülönített pénzek? És egyáltalán: hová tűnt a Széchenyi-terv? Ezek után ismételten azzal állni a választók elé, hogy a szocialisták több pénzt kínálnak az embereknek, több mint cinizmus. Pofátlanság.
Ez az ígéret azonban nem új keletű. Szakállas – mondhatni –, mint Ron Werber kampánykarmester. 1919-től 2002-ig a kommunisták alkalmazták a világ legjobb reklámszlogenjét. Kevés munkát és sok pénzt ígérnek. Kell ennél több a választópolgárnak?
Az SZDSZ némelyest rafináltabb. Visszavonták letolt gatyás reklámposzterüket, amelyen azt ígérték, hogy 18 százalékos adókulcsot vezetnek be, miután a kampányhazugság nyilvánvalóvá vált. Most ismételten az autópálya-építésre startoltak rá, s minél közelebb kerülünk október 20-hoz, annál több új autópályát ígérnek az országnak. Jelenleg ötven kilométerre sincs pénze az államnak, jövőre is jó, ha hatvan kilométernyit meg tudnak építeni, de Csillag István, a párton kívüli félszabad demokrata gazdasági és közlekedési miniszter naponta emeli a tétet: hatvan, száz, hatszáz, nyolcszáz, nyolcszázharminc kilométer új autópályát ígér, s jószerével még azt sem tudja, hogy egy soványka bicikliutat képesek lesznek-e megépíteni jövőre.
De nem tehet mást. Ígérnie kell, különben a párt szorosabbra húzza a nyakkendőcsomóját. Most nagyobb a tét a kormány, a miniszterek szavahihetőségénél. Minél több mandátumot kell szerezni a helyhatósági választásokon. Nem baj, hogy semmit nem építenek, nem baj, hogy adósarcot vetettek ki a kormányzás első száz napjának megkoronázásaképpen, nem baj, hogy „eltiltották” az evától a vállalkozókat, nem baj, hogy nővérek csak nyomát sem látták annak a pénznek, amit még tavasszal ígértek… Ígérni kell újra és újra, minél többet és minél gyakrabban. Az ígéret tudniillik, nem kerül semmibe. Nem kell ócsítani. Ingyé’ van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.