Hatvan-nyolcvanezer főre duzzadt a francia közszolgáltatók részleges privatizálása ellen és az ágazatban kivívott munkavállalói kedvezmények védelmében meghirdetett párizsi tömegfelvonulás. 20 különvonaton és 300 bérelt autóbusszal hozták fel a résztvevőket.
A menetben képviseltették magukat az Air France légitársaság dolgozói, a posta és a France Télécom távközlési cég, az SNCF vasútvállalat és a RATP városi tömegközlekedési hálózat alkalmazottjai. A négy hónapja hivatalba lépett Raffarin-kormány tüntető nyugalommal készült fel az első igazi tűzkeresztségre. Jean-Francois Copé szóvivő kevéssel a demonstráció kezdete után közleményben szögezte le, hogy „nincs szó kormányellenes megmozdulásról”, a vezetés maga is elkötelezett híve a közszolgáltatásnak, az állami kézben lévő vállalatok részleges privatizálása nem mehet a szolgáltatás színvonalának rovására.
Francis Mer gazdasági csúcsminiszter és Nicole Fontaine iparügyi delegált miniszter már délelőtt a pénzügyminisztérium hivatalában fogadta az EDF–GDF és a szakszervezetek küldöttségét. Egyetértettek a szolgáltatóágazatban érvényesülő alacsonyabb nyugdíjkorhatár, az utolsó munkaévek fizetésének 75 százalékos szintjét biztosító nyugdíjak megőrzésére irányuló igényekkel. A tanácskozásról távozóban egy szakszervezeti küldött csalódottságának adott hangot. A szép ígéretek dacára az eszmecserén kézzelfogható bejelentés nem hangzott el.
Marc Blondel, az FO szakszervezet első embere azzal érvelt, hogy a költségvetési forrásokból fenntartott EDF–GDF Európa legolcsóbb áramát biztosítja a franciáknak, nincs tehát semmi ok arra, hogy fogyasztói körét kiszolgáltassák a piac diktálta feltételeknek. Ugyanebben az összevetésben merült fel az Air France, amelyben az állam 54,4 százalék tulajdonrésszel rendelkezik, és nyereséggel zárta a múlt évet.
Súlyos bántalmazás ért egy zsidó származású férfit Olaszországban
