Tollhegyen

Annyira dúl a szakértelem, hogy már a Miniszterelnöki Hivatal szervere is leállt. Tegnapelőtt magam is nehéz és keserű perceket éltem át emiatt, este odarendeltem szeretteimet a monitor elé, hogy afféle intellektuális élményként megtekintsük Medgyessy Péter és főcsoportfőnöksége elnagyolt önéletrajzát, és erre mi történt? Ma már tudjuk, hogy a szerver volt a hibás, mi akkor és ott nem tudtuk, semmit nem tudtunk, üres lélekkel, fájdalmasan néztük a képernyőt, és arra gondoltunk, hogy hát most mi lesz azokkal az önéletrajzokkal (fénykép is van mindegyik mellé), de hát nem volt mit tenni.
Nem keresem a felelősöket, tudomásul veszem az ítéletet, amit a sors rám mért, tudniillik hogy tegnapelőtt este hosszabb ideig nélkülöznöm kellett az önéletrajzokat (mert hát fénykép is van mellettük), ez már önmagában elég egy érző léleknek, és akkor még szót sem ejtettem arról, hogy az elmúlt hónapok vívmányainak taxatív felsorolásába sem mélyeszthettem bele érdeklődő tekintetemet, de csitt! Ez nem a panaszok helye, és különben is, az ilyen csalódások edzik férfivá a férfit, amint az köztudomású egyébként.
Ugyanis a szerver is ember. Habár gépből van a szerencsétlen, mégis bizonyos, hogy egy vívódó, töprengő egyéniség, egy ilyen fontos beosztásban lévő szerkezettől, amely legalábbis miniszteri rangot visel a szerverek versengő társadalmában, nem lehet elvárni, hogy szótlanul hurcolja hátán a főcsoportfőnökség önéletrajzait (fénykép is van melléjük, vívmányokkal súlyosbítva), és még csak le se álljon néha, ledobva magáról az adattárolás nyűgét és nyilait.
Ha tehetné szegény, kocsmába is menne, nyilván.
Igaza van.