Turisztika: nem segíthet az eva

Hunyor Erna
2002. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tárgyalta tegnap az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvénytervezetet, mert a korábbi üléseken már kiderült: az idegenforgalomban tevékenykedő vállalkozások nem élhetnek a kedvezménnyel. Az azóta történt módosítások nem érintik a turisztikai ágazatot.
Az adók és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításának tárgyalásakor kiderült: az egyik pénzügyminisztériumi (PM) előterjesztés szerint a jövőben a szállodai szolgáltatások áfája nem vonható le. Az indoklás szerint a jogszabály eddig sem mondta ki konkrétan ennek ellenkezőjét, most a PM csak pontosította a szöveget. Eszerint a levonási jog csak akkor gyakorolható, ha a szolgáltatást az adóalany szigorúan és kizárólag az adóköteles tevékenysége érdekében vette igénybe. Kovács Ferenc fideszes képviselő azt javasolta: az idegenforgalmi bizottság kérjen egyéves moratóriumot e jogszabály bevezetésére, mert a szállodák már régen elkészítették a 2003. évi ajánlataikat tartalmazó katalógusaikat, amelyekben úgy kalkulálták az áraikat, hogy erről a jogszabálymódosításról még nem tudtak. Ezt az indítványt a bizottság egyhangúlag támogatta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.