Ötvenöt ágyas panziót adtak át szombaton a Csongrád megyei Mórahalmon. A 120 millió forintos beruházás a Széchenyi-terv támogatásával valósult meg. Az Orbán-kormány alatt a gazdasági tárca 32,4 millió, a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács pedig 43,2 millió forinttal járult hozzá a szálló építéséhez. A 900 négyzetméter hasznos alapterületű termálpanzió nagyobbik része – tizennyolc kétágyas szoba és két négyágyas apartman – megfelel a háromcsillagos követelményeknek, további tízágyas kapacitást pedig a kisebb pénzű turistáknak szánnak.
A panziót a gyógyvizű városi strand mellé építették, amelynek rekonstrukciója jövőre kezdődik. Mórahalom 160 millió forintnyi PHARE-támogatást, valamint a Széchenyi-terv pályázatán 82 millió forintot nyert a fürdő felújítására. A rekonstrukciót követően a panzióból közvetlenül át lehet majd járni a reumatikus, ízületi és nőgyógyászati panaszokra ajánlott gyógyvizű fürdőbe.
Donald Trump: Büszke vagyok rá, hogy a béke elnöke lehetek!
