Kállai Pál magyar zsoké, állampolgár és aranyifjú megszerezte ezredik hazai győzelmét, csütörtökön megülte hatvankilencedik születésnapját, de ezek a kiváltságos pillanatok igazából jelentéktelen epizódok az ő eljövendő emlékirataiban. Kállai büszkén vette át a kupákat, a tortákat, az ajándéktárgyakat, fegyelmezetten hallgatta a szónoklatokat, örömmel fogadta a közönség tomboló szeretetét, de igazából a maga módján ünnepelt. Megnyerte a Szent László-díjat, a kétévesek nagydíját. Aki nem látta, annak hiába meséljük, aki szereti a lóversenyt, annak felfoghatatlan, aki ért hozzá, annak elképzelhetetlen, de nem álljuk meg, hogy beszámoljunk róla, ahogy Kállai már az elején élre ment Mabrukkal, majd az ötszázas táblánál Kovács Sándor egy nyakhossznyira mellé zárkózott Yellowstone nyergében, s elkezdődött az elképesztő hajrá, amikor már nem tudni, melyikük energiája fogyasztja a métereket, s nem számít többé a jobb ló, a jobb lovas, csak az a nyakhossz létezik, kétszáznál, száznál, meg a célban is. Tulajdonképpen igazságtalan a sors, Kovács Sanyi fantasztikusan nagyot alakított, s mégis, évek múltán is, mindenki csak Kállai produkcióját fogja emlegetni. A két kiemelkedő csikó mögött Rodolfo és a vornusznak ejtendő, angol importból származó kanca, Warn Us! ért célba. Ez a sorrend az amerikai fedezőmén, Bakharoff figyelemre méltó sikere is egyben. Bakharoff férfiúi erejétől sokat várnak a tenyésztők és a futtatók. Első évjáratából, a jelenlegi háromévesekből, Geronimo és Brandice emelkedik az átlag fölé, nem rossz, de nem is túl jó eredmény. Most, a kétévesek legnagyobb tenyészversenyében, Mabruk és Rodolfo révén, első és harmadik helyezést értek el ivadékai, ez már jelentős teljesítmény. Ezzel együtt az évjárat eddig erősen közepesnek mutatkozik. Talán ha megkomolyodik, a hatalmas termetű Warn Us! válhat kiemelkedő klaszszissá, bár ilyenkor jósolgatni veszedelmes és értelmetlen vállalkozás.
Másfél évszázada szolgálja szerényen és odaadóan a magyar lóversenyzést a Hesp család, de nyugodtan mondhatjuk dinasztiának is. Az első közülük, Hesp Róbert Angliából érkezett hazánkba és Kincsem idomárjaként múlhatatlan érdemet, hírt és rangot szerzett. (Vagyont nem.) A Hesp Róbert-emlékverseny nem tartozik a kiemelt versenyek sorába, de megnyerni mindenképpen nagy dicsőség. A pár hónappal ezelőtti – általunk is tárgyalt – doppingeset negatív hőse, Lidohill ezúttal helyreállította a renoméját. Szokása szerint a starttól kezdve vezetett, majd szokásával ellentétben az emelkedőhöz érve nem állt meg, hanem újított, s meglepően könynyen verte az esélyesebbnek vélt Rodrigót. Ebben az erős mezőnyben kevesen számítottak Szőke ciklon harmadik helyére, hiszen olyan nagyágyúkat előzött meg, mint Póker, Danilo, Bed Boy, Segnorita Clara. A szezonból már csak hat versenynap van hátra, de szinte minden alkalomra esik valamilyen kiemelt futam. Vasárnap a Magyar St. Legert futják a legjobb háromévesek. Híreink szerint, sajnos elmarad a nagyon várt Dancing Jolly–Kegyúr visszavágó, bár megjegyzendő, hogy a 2800 méteres távon megnövekednek az acélos kanca, Lady Sophie esélyei is.
Szombaton az ügetőn az Őszi Kancadíj volt a legfőbb látványosság. Nyilván a kellemetlen, hideg esős idő számlájára írható, hogy minden józan, szakmailag megalapozott számítás, előrejelzés, tipp felborult. A verseny első felében minden úgy ment, ahogy a nagykönyvben megíratott. Freya vezetett, a negyven méter előnnyel induló évjárattársai, Flinga, Fantine, Friderika, Frivol lépkedtek mögötte, az idősebbek közül Elegant Lady viszonylag hamar zárkózott. Ám ezúttal is bizonyította, hogy nem kedveli a sárdagasztást, mert a kezdeti felzárkózással elment a kedve, meg az ereje is. Másfél kör után Freya is elfáradt, s látszott, hogy Friderika sem bír felgyorsulni. Flinga maradt az élen, a hatvanméteres távhátrányát ledolgozó Derengő vette üldözőbe, rajtuk kívül Frivol és Euréka volt még versenyben, a többiek messze leszakadtak. A célegyenes közepén a nagy hajrájáról híres Derengő megelőzte a keményen védekező Flingát, s már-már a győzelmét ünnepelte, amikor a korlát mellett előbukkant a homályból Euréka, s egy orrhosszal „ellopta” a versenyt. Flinga mögött Frivol és Fantine érkeztek a még pénzdíjat jelentő negyedik, ötödik helyre, a sokkal jobb képességű háromévesek, Friderika, Freya sehol, Elegant Lady éppen csak előttük. A befutó 20 780, a hármas 140 530 forintot fizetett.
Zelenszkij leváltásáról tárgyalhattak az Alpokban
