Békéscsaba. Itt az ideje annak, hogy négyéves tapasztalattal a hátunk mögött Békés megye fejlesztési koncepcióját felülvizsgáljuk és továbbfejlesszük. Az utóbbi években világossá vált előttünk, hogy a megye gazdaságában súlypontváltásra van szükség. A jövőben a partnerség és a társfinanszírozás lehet a megye fejlődésének eszköze – jelentette ki Domokos László, a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke Gyulán egy minapi szakmai konferencián.
Domokos László elmondta: a területfejlesztési problémák megfelelő kezelésére szélesíteni kell a potenciális partnerek körét a kormányzat, az önkormányzatok, a kisvállalkozók és a civil szervezetek irányában egyaránt, hiszen néhány hivatalnok és szakember döntéshozatala mindezt nem pótolhatja.
Magyarország keleti, északi és déli részének legtöbb határ menti megyéjére egyaránt az elvándorlás, az elöregedés jellemző. Azonban az EU-csatlakozással a határmentiség szerepe felértékelődik. Békésben megyei önkormányzati forrásokból már elkészítették egy olyan logisztikai központ megvalósíthatósági tanulmányát, amely a leendő EU-határ lehetőségeit használja ki.
Kós Hubert megtrollkodta Léon Marchand-t a vb-n: „Az én nevem ott van, és az övé?”
