Visszalép vagy nem lép vissza? – folyik a nemzeti társasjáték, és ha Angliához hasonlóan nálunk is lehetne fogadni politikára, nem nagyon gazdagodnának meg azok, akik Gy. Németh Erzsébet versenyben tartására tippelnének. Függetlenül a szocialista főpolgármester-jelölt esélyeitől. Függetlenül attól, hogy akár több szavazatot is kaphatna Demszkynél, a jelenlegi főpolgármesternél, akit egyébként már jogerősen elítéltek azért, mert egy női orrot bevert. Hogy ez a brutalitás önmagában a világ civilizáltabb fővárosaiban máris diszkvalifikálná Demszky Gábort nemcsak attól, hogy újrainduljon a választási küzdelemben, de attól is, hogy hivatalában maradjon, az más kérdés. Nálunk, szocialista és szabad demokrata körökben nyilván úgy látják, az asszony verve jó. Az MSZP pedig úgy látja, verjék meg Gy. Németh Erzsébetet. Törjön össze az orra ott, ahová bedugatták vele. Vagyis a kampányba. És itt két kérdés merül fel. Az egyik az, hogy miért kellett eljátszani a nagy színjátékot?
Miért nem lehetett tisztességesen a választóik elé állni már az elején, és azt mondani: a szocialisták nem indítanak jelöltet, mert ezzel rontanák a fundamentalista-liberális Demszky Gábor esélyeit? Ez az egyik kérdés. A másik kérdés az, hogy a hatalmas MSZP miért nem döntött úgy, hogy a parányi SZDSZ jelöltje lépjen vissza? Hiszen a szocialisták sokkal nyugodtabban tudnák kormányozni a fővárost akkor, amikor az ország első emberét is ők adják. Nyilván emlékszünk még a választások után a tárcák elosztásakor arra a meglepetésre, hogy az éppen hogy a magukat a parlamentbe bevakart szabad demokraták milyen sok minisztériumi tárcát kaptak.
Az SZDSZ-nek e különleges érdekérvényesítési képességét akkor azzal magyarázták, hogy rajta áll vagy bukik a koalíció. A kérdés az, hogy ezt az MSZP minden tagja elhiszi-e, vagy csupán kötelessége elhinni. Ugyanis van egy másfajta gondolatmenet. Ez pedig az, hogy amennyiben a tárgyalások alatt a farkasszemnézésben nem az MSZP hunyorított volna először, az SZDSZ megelégedett volna a neki juttatott soványabb konccal is, hiszen tudta és tudja, igencsak kétséges parlamenti részvétele a kormány összeomlása és egy újabb szavazás kiírása esetében.
Gy. Németh visszaléptetésénél felmerül ugyanennek a kettős logikának a kérdése. Vajon miért fogadja el az MSZP ismét a számára kedvezőtlen forgatókönyvet? Miért nem akarja az MSZP magának a fővárost? Miért nem akarja, hogy csak az MSZP közeli cégek húzzanak hasznot az irdatlan nagy torta, vagyis a fővárosi költségvetés felszeleteléséből? Nem is szólva magáról a hatalomról és annak járulékos örömeiről. Milyen erők azok, amelyek még csak azt sem engedik, hogy a szocialista tagság és a szocialista szavazók egyáltalán feltegyék magát a kérdést ? Jellemző, hogy a szocialisták kampánylapja, a Népszava, amely szocialista napfény nélkül elsorvadna, publicisztikai oldalán ádázan kampányol nem Demszky, hanem éppen a lap jótevője, az MSZP jelöltje, Gy. Németh Erzsébet visszaléptetése mellett. Vagyis Gy. Németh ellen. Vajon miért?
Ami a közvélemény-kutatásokat illeti, ott szintén furcsa jelenségnek lehetünk tanúi. Miután vagy tizenegy éven át a polgári oldal kérdőjelezte meg a felmérők nagy részének hitelességét, tavaly hirtelen a szabad demokrata értelmiség ment neki a közvélemény-kutatóknak, és óriási médiahatalma révén azok hitelét teljesen alá is ásta. De akkor most miért akarja velünk elhitetni, hogy a lejáratott közvélemény-kutatók adataira ismét támaszkodhatunk? Hátha a kutatóknak most is éppen úgy vannak érdekeik, mint korábban, mint amit a szabad demokratákhoz közeli újságírók oly gyakran hangsúlyoztak az áprilisi választások előtt. Így lehet, hogy Gy. Németh éppen olyan népszerű, mint Demszky. Lehet, hogy népszerűbb Demszkynél, netán népszerűbb lesz a választások napján. Hiszen Kovács László MSZP-vezető jelentette ki még áprilisban: az MSZP nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat akarja megnyerni. De akkor miért éppen saját jelöltjét gáncsolja el?
Gy. Németh saját akaratából nem akar visszalépni. Ezt a televízió képernyőjén is megerősítette. Visszalépéséhez orrba kell vágni. Hogy kié az orrbavágó ököl és ki rángatja a kezet, arról csak elmélkedni tudunk. A szocialista szavazóknak viszont még azt sem szabad. Győzelmében megvert és megalázott tábor. Mivel mi nem a másik oldal vagyunk, e hasábokon hajtunk fejet az MSZP előtt ez ügyben, ha előre megvádoltuk azzal, amit nem tesz meg.
Závogyán Magdolna: kivételes gazdagságú kultúránk sokkal szegényebb volna a jászok öröksége és hagyományai nélkül
