Nyereséggel fejezte be a szerdai kereskedést a Dow Jones ipari index és a Nasdaq Composite is. A hagyományos iparágak részvényei átlagosan 0,7 százalékkal, a fejlett technológiai társaságok papírjait tömörítő index pedig két százalékkal erősödött. Párizsban 2,1 százalékkal, Frankfurtban és Londonban átlagosan egy százalékkal drágultak a tőzsdei részvények. A pesti tőzsde kereskedési idejében a DAX és az FTSE még jobb formát mutatott, de ez sem segített a délutánra lejtőre csúszó BUX-nak. A kereskedés második felében az index elveszítette délelőtti nyereségét. Szerény emelkedését a zárás előtti utolsó percben kötött üzleteknek köszönhette. Az azonnali részvénypiacon 8,4 milliárd forintos forgalom volt. A zárószakaszban kialakuló árak a Richtert és az OTP-t 1,9 és 1,2 százalékos nyereséghez segítették. A Mol és a Matáv viszont veszteséggel hagyta el a parkettet. Az olajpapír korábban egy-két százalék körüli veszteséggel is forgott. A Matáv délután 770 forint körüli árakon cserélt gazdát, de innen a kereskedés végére 2,3 százalékos árfolyamveszteséggel zárt.
Két közepes likviditású papír lett a csütörtöki kereskedés nyertese. A pálmát a hét első felében pihenőbe kényszerített Prímagáz vitte el, amely a nagyvonalú nyilvános ajánlat miatt 100 százalékos ármozgásra kapott lehetőséget. Ebből 81,7 százalékot ki is használt: 2015 forintig drágult. A tetszetős felvásárlási sztorira felfigyeltek az Inter-Európa iránt érdeklődő spekulánsok is, hiszen a bank részvényeinek nyomott ára miatt időről időre korábban is felröppentek felvásárlási ajánlatról szóló piaci pletykák. A felújuló remények miatt a papír limittel drágult.
Szenzációs magyar diadal a birkózók rangsorolóján
