Ha a jövőben minden arra jogosult fiatal igénybe veszi a diákhitelt, akkor a rendszer nagysága megközelíti majd a teljes nyugdíjrendszerét, ezért indokolt a diákhitelrendszer működésének törvényi szinten történő garantálása – közölte Pokorni Zoltan. A javaslatot részletezve megemlítette: szeretnék elérni, hogy a diákhitel emelkedésének az összege az általános béremelkedés nagyságával nőjön évente. Ezt idén a hitelkonstrukciót létrehozó Orbán-kormány megtette, amikor 25 ezer forintra emelte a maximálisan felvehető összeget. A Fidesz azt javasolja: ez jövőre 30 ezer forint legyen, és azt, hogy az emelés mértékéről a továbbiakban a mindenkori költségvetés rendelkezzen. A Fidesz azt is fontosnak tartja, hogy a diákhitelt ezentúl felvehessék az államilag elismert iskolarendszerű, akkreditált felsőfokú szakképzésben részt vevők és a doktorandusz hallgatók is. A politikus hozzátette: a gyes és a gyed alatt most is igénybe vehető kamattámogatás a gyermekágyi segélyre is járjon a diákhitelt igénybe vevőknek. Azt szeretnék elérni, hogy az állami garancia ne a bankoknak jelentsen pluszbevételt, hanem a diákok számára biztosítson lehetőséget. A Fidesz javaslata kitér az adózás rendjéről és a privatizációról szóló törvények módosítására is. Mint mondta: sajnálatos módon a Medgyessy-kormány az adózás rendjéről szóló törvény módosításakor a jogszabályból kivette a hitel visszafizetését garantáló passzust, így kockára tette a visszafizetést.
Wimbledon a következő döntésével tönkreteszi a gyerekek álmát?
