A csontvelőben található őssejtek képesek eljutni az agyba is, és ott működőképes idegsejtekké alakulhatnak át – állapította meg Mezey Éva magyar származású amerikai kutató. Az általa vezetett marylandi amerikai ideggyógyászati és stroke-kutató központ munkatársai (National Institute of Neurological Diseases and Stroke, NINDS) négy olyan halott nő agyszöveteit tanulmányozták, akik még életükben férfi donoroktól kaptak csontvelőt. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a csontvelőben lévő őssejtek nemcsak vér- vagy csontsejtekké, hanem agysejtekké is átalakulhatnak – olvasható a New Scientistben. A férfiaktól csontvelőt kapó nők feltárt agyszöveteiben Mezeyék a donoroktól a szervezetbe kerülő Y kromoszómákat keresték, amelyeket nem tartalmaz a nők genetikai állománya. Kiderült, hogy ezek a sejtek nagy mennyiségben voltak jelen, ráadásul nemcsak elkülönülten, hanem csoportokba rendeződve, ami azt jelentheti, hogy az őssejtek az agyba kerülve előbb idegsejtekké alakultak, majd később osztódtak is. Mezey Éva szerint az őssejtek folyamatosan keringenek a testben, amíg szükség nem lesz rájuk egy sérült területen. Amikor odaérnek, olyan szövetté alakulnak át, amely a sérülés gyógyításához szükséges.
– Van valami, aminek a hatására az őssejtek a megfelelő helyre igyekeznek – nyilatkozta a kutatónő a tudományos magazinnak. Ezek a faktorok körülbelül azt közlik a sejtekkel, hogy „gyertek ide, szükségünk van rátok”, majd valahogy tudatják velük, hogy hová kell menniük, és ott milyen feladatot kell ellátniuk – tette hozzá.
Az NINDS-kutatók következő feladata az lesz, hogy rájöjjenek, melyek ezek a vegyületek. Elképzelhető ugyanis, hogy az orvosok fel tudnák gyorsítani a gyógyulási folyamatokat azzal, ha a sérült szövetekbe ilyen jelzőmolekulákat fecskendeznének.
A szenzációs felfedezést közlő kutató – mint a Népszabadságnak elmondta – Szentágothai János professzor irányítása alatt dolgozott, később a Semmelweis Egyetem anatómiai intézetébe került, majd 1989-ben elutazott az USA-ba.
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
