Nem akarnak dönteni a német liberálisok (FDP) a február 2-án Hessenben és Alsó-Szászországban tartandó tartományi választások előtt az Izrael politikáját ismételten keményen kritizáló Jürgen Möllemann ügyében. Az FDP célja, hogy tartózkodjon az érzelmek újabb felkorbácsolásától. A szabad demokraták alelnöki tisztjéről lemondott, a tartományi szervezet és a parlamenti frakció elnöki pozíciójából visszalépett Möllemann semmi kétséget sem hagy afelől, hogy továbbra is politikai tevékenységet akar folytatni még akkor is, ha a szabad demokraták kizárnák a pártból. Amíg a berlini parlamenti frakció meghívásának – betegségére hivatkozva – nem tett eleget, addig hajlandó volt arra, hogy a tartományi képviselőkkel több mint négyórás megbeszélést folytasson. Ez a huszonnégy főnyi csoport február 4-én titkos szavazással dönt Möllemann kizárásáról a pártból.
Kiszivárgott információk szerint beismerte ugyan, hogy hibát követett el, amikor a felső pártvezetés tudta nélkül hozta nyilvánosságra Izrael-ellenes röplapját, majd igyekezett elkendőzni az akció finanszírozását, viszont e melléfogásokat nem látja indoknak arra, hogy harminckét esztendő után elhagyja az FDP-t.
A tartományi frakciónak kétharmados többséggel kellene döntenie Möllemann kizárásáról. Tagjainak legtöbbje viszont éppen neki köszönheti képviselői mandátumát, hiszen a korábbi hobbi-ejtőernyős volt az, aki Észak-Rajna-Vesztfáliában elmozdította a liberálisokat az előzetes mélypontról.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
