Legalább négyen szállnak versenybe az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki tisztségéért – derült ki a távirati iroda körkérdésére adott válaszokból.
Az OCÖ új vezetőjének személyéről a január 11-i elektori gyűlésen megválasztott, új összetételű önkormányzat dönt. A most lejáró mandátumú OCÖ-t irányító Lungo Drom és együttműködő partnerei Farkas Flórián fideszes képviselőt, mindkét tömörülés jelenlegi elnökét indítják a posztért.
A nyár végén tíz szervezet által létrehozott Baloldali Roma Összefogás (BRÖ) alapjain hétfőn létrejött Demokratikus Roma Koalíció két jelöltet is állít. A tisztségért az új tömörülés képviseletében Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és Kövesi Vilmos, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének elnökségi tagja indul. Szintén a BRÖ-höz tartozik, de saját elnökjelöltet állít a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége az MCDSZ vezetését nemrég átvevő Farkas Elemér személyében.
Első wimbledoni döntőjében azonnal bosszút állt Párizsért a világelső
