Újabb levél Orbánhoz
Egyre több neves közéleti személyiség csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely szorgalmazza, hogy Orbán Viktor vállalja el a megújított Fidesz elnöki tisztségét. Tegnap újabb tizennégy közszereplő – köztük Tellér Gyula és Tőkéczki László – írt levelet a volt miniszterelnöknek. Támogatásukról biztosították azt a célkitűzést, hogy Orbán Viktor egy széles bázison nyugvó nemzeti-polgári-keresztény pártstruktúrát hozzon létre. „A jobbik Magyarország Ön mögé áll vagy már régebben ott áll” – olvasható a levél végén. (K. F.)
Jogsértő parkolás
Jogsértő a fővárosi parkolási társulások ama gyakorlata, hogy nem fogadják el a mozgáskorlátozotti igazolványokat – nyilatkozta a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Felkai László elmondta, hogy a hivatalhoz és más állami szervekhez benyújtott panaszok, illetve a médiában megjelent hírek nyomán törvényességi vizsgálatot folytat az ügyben. (MTI)
Rektorok az érettségiről
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Bologna-bizottsága szerint az emelt szintű érettségi bevezetése ellentétes az úgynevezett bolognai folyamattal, azaz akadályozza a kétciklusú képzés megvalósulását a felsőoktatásban – derült ki az egyetemvezetők tegnapi budapesti ülésén. A bizottság azt javasolta, hogy a konferencia sürgősen kezdeményezzen egyeztetést ez ügyben az oktatási miniszterrel és a közoktatás szereplőivel. (MTI)
Per Lendvai ellen
Lendvai Ildikó meghallgatását kezdeményezte a szocialista frakcióvezető ügyvédje tegnap abban a személyiségi jogi perben, amelyet Orbán Viktor volt miniszterelnök indított az MSZP politikusa ellen. A volt kormányfő Lendvai 2002. május 23-i sajtótájékoztatóján elhangzottak, valamint az ott újságíróknak kiosztott Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupciógyanús döntésekről címmel fogalmazott röplap miatt perelte be a frakcióvezetőnőt. Orbán keresete szerint Lendvai megsértette személyiségi jogait, amiért elégtételt követel. (Sz. Z.)
Ízlésalakító tévék
A magyarországi tévécsatornák jelentős része nem kiszolgálja, hanem alakítja a közízlést, a nézők igényeit – mondta tegnap Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke. A Minőségi Televíziót Nézők Egyesülete által rendezett konferencián az akadémikus kifejtette: ebbe az irányba csúszik el az utóbbi időben a Magyar Televízió 1-es csatornája is. (MTI)
Törvényt sértett a Munkáspárt
Több szabálytalanságot is megállapított az Állami Számvevőszék a Munkáspárt 2000–2001. évi gazdálkodásával kapcsolatosan. A Munkáspárt által közzétett beszámolók ugyanis „egyik évben sem a valóságnak megfelelően és nem teljeskörűen tartalmazták a bevételeket és kiadásokat”. A jelentés javasolja a pénzügyminiszternek, hogy a párt költségvetési támogatását 262 ezer forinttal csökkentse. (MTI)
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
