Röviden

MTI
2003. 01. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis túlóra
Szabó
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Miniszterelnöki Hivatal vasárnapig meghosszabbította az Országház előtti jégpálya működését, a túlóra költségeit a Szerencsejáték Rt. állja. Az állampolgárok lottópénzéből jótékonykodó állami cégnek eszébe sem jutott, hogy a százezrek által látogatott Álmok álmodói – Világraszóló magyarok című kiállítást hosszabbítsák meg. Megint mertünk kicsik lenni…

Veszélyes a Balaton
Újév hajnalára néhány helyen – főként partközelben – ismét befagyott a Balaton, pontosabban a korábbi jégréteget borító víz. A meteorológiai szolgálat siófoki obszervatóriumának ügyeletese viszont lapunknak azt mondta: a parttól távolabb még összefüggő a víztükör. A tó korcsolyázásra, téli sportokra továbbra is alkalmatlan és életveszélyes. (G. J. A.)

Ismeretlen férfi fagyhalála
Ismeretlen férfi holttestére bukkant egy juhász Nyíregyháza határában tegnap délben. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese szerint bűncselekményre utaló jelet nem találtak, az idős férfi kihűlés következtében hunyt el. (MTI)

Angliai özönvíz
Az Anglia délkeleti, keleti részét fenyegető árvízveszély miatt több ezren az áradások elleni védekezéssel töltötték az óév utolsó és az új év első napját. Az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok okozta özönvízszerű esőzések következtében nyolcvan folyószakaszon rendeltek el árvízkészültséget. (MTI)

Benzinkútrablók
Csaknem azonos időben két üzemanyagtöltő állomást is kiraboltak Somogy megyében a szilvesztert megelőző éjszaka. Fonyód-Bélatelepen két símaszkos férfi támadt a kútkezelőre, a földre teperték és megkötözték, a zsebében lévő 156 ezer forinttal kereket oldottak. A határ menti Berzencén ugyancsak egy símaszkos személy késsel kényszerített ki a kútkezelőtől 300 ezer forintot. A rendőrség még keresi az elkövetőket. (G. J. A.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.