Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMártírok emléke Bauer Sándor és mártírtársai emlékére koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartott tegnap a Horthy Miklós Történelmi Társaság a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél. Bauer Sándor 1969. január 20-án a kommunista diktatúrák elnyomása elleni tiltakozásul a testére csavart nemzeti lobogót lelocsolta benzinnel, majd felgyújtotta magát. A 17 éves diák a prágai Jan Palach példáját követte. Moyses Márton egy évvel később Brassóban áldozta fel életét hasonló módon. A megemlékezésen beszédet mondott Döbrentei Kornél költő és Rázmány Csaba unitárius püspök. (S. P.) MSZP: Járai a célkeresztben Az MSZP elégedetten vette tudomásul, hogy a kormány és a jegybank közös fellépéssel eredményesen verte vissza a forint ellen irányuló spekulációs támadást, de a párt úgy véli, a krízishelyzetért súlyos személyes felelősség terheli Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A szocialisták szerint Járai „az irreálisan magas forintárfolyamhoz történő ragaszkodással” idézte elő ezt a helyzetet. (MTI) Több olaj lesz a piacon Szaúd-Arábia napi fél-egy millió hordóval növeli olajtermelését, és az februárra már napi kilencmillió hordót ér el. Mivel az energiahordozó ára meghaladta a hordónkénti harminc dollárt, és a tagországok többségének kevés felesleges kapacitása van, így a venezuelai sztrájk okozta kiesés pótlására az olaj jó részét Szaúd-Arábia adja. (MTI) Moszkvai aláírás László Csaba pénzügyminiszter Moszkvában ma írja alá a megállapodást a szovjet államadósság utolsó részletének rendezéséről orosz kollégájával. A magyar fél 36 százalékon váltotta be az adósság utolsó részletét, ennek értelmében Moszkva 92 millió dollárt fizet ki készpénzben, egy összegben Magyarországnak. Az eredeti tervek szerint az aláírásra már korábban sor került volna. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















