Egyházi nem a valóságshow-kra
Közös nyilatkozatban tiltakoztak tegnap a hazai keresztény és protestáns történelmi egyházak „az egyes kereskedelmi televíziók lélekromboló és az emberi személyiséget erkölcsi értelemben pusztító” műsorai miatt. Vezetőik arra kérik a szülőket és az egyház tanításával egyetértő pedagógusokat, hogy gyermekeik és tanítványaik számára ne engedjék meg a Big Brother, a Való világ, valamint néhány beszélgetős show-műsor nézését. (J. Á.)
Rabóczki Ede lett az LB alelnöke
Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap Rabóczki Edét nevezte ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesévé február 1-jei hatállyal. (S. Á.)
A kisgazdapárt székháza a tét
A Független Kisgazdapárt jogi képviselője beperelte Szeremley Huba nagyvállalkozót, aki az országgyűlési választások előtt megvásárolta a párt Belgrád rakparti országos székházát – tudatta Réti Miklós pártelnök. Szeremley Huba lapunknak kijelentette: a kisgazdákkal eddig mindig úri módon járt el, most azonban nem hátrál, áll a per elé. (J. Á.)
BKV: felfüggesztett bértárgyalás
Az álláspontok megmerevedése miatt hétfőig felfüggesztették a BKV-nál zajló bértárgyalásokat. A buszágazatban működő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége ugyanis nem tudja elfogadni a vállalat 7,2 százalékos bérfejlesztési ajánlatát. (MTI)
Kollektív szerződés a Magyar Rádióban
Három évre szóló kollektív szerződést írt alá tegnap a Magyar Rádió elnöke a négy reprezentatív rádiós szakszervezet képviselőivel. Hollós János, a Magyar Rádió Rt. alelnöke a megállapodásról elmondta, hogy a jelenlegi 50 millióról 96 millióra emelkedik az intézmény éves jóléti kerete. (MTI)
Egyeztetnek a romák
Ma egyeztet a Demokratikus Roma Koalíció és a Lungo Drom az Országos Választási Irodával a megismétlendő országos cigány elektori gyűlés ügyében. A Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumának elnöke, Kolompár Orbán tudatta: nem állítanak elnökjelöltet az országos roma önkormányzat élére; szerinte legyőzik a Lungo Dromot. (MTI)
Felvonulnak Vén István hívei
Felvonulást szerveznek ma tizenegy órára az Első Magyar Geotermikus Villamos Erőmű Kft. ügyfelei, mert szerintük a hatóságok súlyosan megsértették alkotmányos jogaikat. A károsultak délelőtt a Legfelsőbb Bíróság épületétől az Országházig vonulnak majd. (H. G.)
Büntetés az ATV-nek
Ma 20 órától negyedórára elsötétül az ATV adása, a korábbi Sajtóklub és az Újságíróklub miatt – döntött az Országos Rádió és Televízió Testület még tavaly december 17-én. A határozat szerint a műsorok nem feleltek meg a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeinek. (MTI–MN)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
