Remény
Pilhál Tamás
Remélem, hamarosan véget ér a valóságkorszak, és visszatérhetünk a klasszikus televíziózáshoz – nyilatkozta egy internetes újságnak Árpa Attila, a Való Világ hétfőn kiebrudalt produkciós igazgatója. Távozását egy emberként és roppantul sajnáljuk, ha kell, adományokat gyűjtünk éhező szerettei javára. Ugyanakkor reménykedünk is: csak nem kezd klasszikus televíziózásba!
Végzetes szánkóbaleset
Belehalt májsérülésébe egy hatéves kislány, aki Nagyvázsonyban szánkózott vasárnap. A kislányt és barátnőjét idősebb társaik egy dombon húzták fel, amikor a Trabant-tetőből átalakított alkalmi szánkó elszabadult, és a lejtő alján tuskónak ütközött. Az egyik gyerek sebesülés nélkül úszta meg a kalandot, a másik ujját törte; a kislány is csak a hasát fájlalta. Néhány óra múlva kórházba szállították, de májsérülése végzetesnek bizonyult. A veszprémi rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és hogy felelős-e valaki
a tragédiáért. (G. J. J.)
Készültség a Tiszán
Harmadfokú jegesárvíz-elhárítási készültséget rendelt el a Tiszán az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tegnap. A folyó észak-magyarországi szakaszán a jégtorlaszok és a melegedő időjárás miatt nehezedik a helyzet. A tiszalöki vízlépcső alatt jégtörő hajók dolgoznak, a vízlépcső szokásos üzemrendje jelenleg nem állítható helyre. (MTI)
Őrizetben a monori gyilkos társa
Elfogta a rendőrség tegnap azt a 29 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kedden őrizetbe vett társával – egy 15 éves nyáregyházi fiúval – együtt Monoron megölt egy idős embert. A férfiak beismerték, hogy betörtek egy házba, ahol a 81 éves házigazdát olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. (MTI)
Olaj szennyezi a Gibraltári-szorost
Többórás kutatás után a Gibraltári-szoros közelében megtalálták a kedden elsüllyedt tanker kapitányának tetemét. A hajó 1400 tonnányi nyersolajjal a fedélzetén vontatás közben az Algeciras spanyol kikötőben járt szerencsétlenül. A környéken hatalmas olajfolt terült szét, és tegnapra már egy hosszú partszakaszt is beszennyezett. (G. J. J.)
Rács mögött a maffiafőnök
Őrizetbe vették az egyik New York-i maffiacsoport, a Colombo klán feltételezett főnökét és tizenkét társát. Joel Cacacét – aki a hírek szerint a Colombo klán előző vezetőjének, Carmine Persicónak (a „Kígyónak”) a bebörtönzése óta vette át a maffiacsoport irányítását – otthonában fogták el. A 61 éves férfit egyebek mellett azzal vádolják, hogy Persico parancsára 1987 elején ő szervezte meg egy bíró, George Aronwald meggyilkolását. (MTI)
Távvezetékbe akadt egy ballon
Fennakadt a Duna mohácsi szakaszán átívelő nagyfeszültségű távvezetéken egy meteorológiai ballon kedden. A helyi vízi rendészet fokozott figyelmet kér az arra haladó hajóktól, mivel a húszezer voltos vezeték alig néhány méterrel a víz fölött himbálózik. A távvezeték tulajdonosa, a Dunántúli Regionális Vízmű Rt. műszaki vezetője szerint a ballon nem okoz üzemzavart. A vezetéket alpinisták segítségével ma vagy holnap helyreállítják. (P. T.)
Skandináv lottó
Első számsorsolás: 6, 16, 17, 21, 23, 32, 35. Második számsorsolás: 14, 16, 17, 21, 27, 29, 31. (MTI)
Halálos légicsapás érte Ukrajnát: senkit sem kímélt az orosz tüzérség
