Kedvezmények Ferihegyen
A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport a jövőben a Ferihegy I. terminálon kedvezményeket – az első évben akár 50 százalékot – nyújt az új budapesti járatokat indító légitársaságoknak. (MTI)
Turizmustörvény
Még az idén elkészülhet a turizmusfejlesztési stratégia és a turizmustörvény is. A stratégia a kormányzati ciklusokon átívelve biztosítaná az ágazat fejlődését, a törvény pedig megfogalmazná az ágazatban érdekelt szervezetek együttműködési kereteit, valamint az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztást – mondta Pál Béla turizmusért felelős államtitkár egy tegnapi szakmai rendezvényen. (MTI)
Rendtartást sürgető molnárok
A magyar malomipar a jelenlegi kapacitástöbblettel és viszonylag elavult műszaki színvonalával versenyképtelen lenne az EU piacán, ezért malomipari rendtartás bevezetését kezdeményezték a szakminiszternél. A rendtartás, azaz malomipari kvótarendszer bevezetésére azért volna szükség, mert azzal a kapacitástöbbletet tervszerűen csökkenteni lehetne. (MTI)
Kiegészített KAP-reform
Az EU-bizottság kedden este újabb javaslatokat fogadott el a CAP reformjához – jelentette be tegnap az EU mezőgazdasági biztosa, Franz Fischler. A tervcsomag továbbá megtartja a júliusban körvonalazott eredeti KAP- (Közös Agrárpolitika) reformterv fő alapelveit. Ez azt javasolja, hogy 2004-től az EU már ne a termelés mennyiségének növelését ösztönözze támogatásával. (MTI)
Kamatcsökkentés a bankokban
A 200 bázispontos múlt heti jegybanki alapkamat-csökkentést követően a kereskedelmi bankok is mérsékelték a betétekre kínált, illetve ennél kisebb mértékben a hitelekért kért kamatokat. Az első, 1,00 százalékpontos jegybanki kamatcsökkentésre csak néhány kereskedelmi bank reagált, a második szintén 1,00 százalékpontos kamatlépésre azonban a bankok többsége kamatcsökkentésről határozott. (MTI)
Szoftverlegalizálás: tűzszünet
Folytatja az illegális szoftverhasználat visszaszorítását célzó Tűzszünet kampányát a Business Software Alliance Magyarország – mondta Sebők Erzsébet, a szervezet főtitkára tegnap. Közölte: tavaly 30 millió forintot költöttek a kampányra, s az idén is ennyit szánnak rá. (MTI)
Hibás szja-bevallási útmutató
Az szja-bevallási útmutatóban hibásan szerepelnek az adóhatóság által számla nélkül elfogadható üzemanyagárak 2002. III. negyedévére vonatkozóan – áll az APEH közleményében. E szerint a 0253-as személyi jövedelemadó-bevallás útmutatójában a III. negyedévi üzemanyagárak helyesen a következők: az ESZ 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 228 forint, az ESZ 98-as ólmozatlan motorbenzin 239 forint, a keverék 228 forint, a 0,2 normál gázolaj 201 forint. (H. E.)
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
