Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetIjesztő akció Frankfurt légterében Két órán át körözött tegnap délután egy elrabolt sportrepülőgép Frankfurt fölött, majd 17 óra után leszállt a város repülőterén. A géprabló – aki pisztollyal fenyegetőzve Babenhausenben kerítette hatalmába a gépet – az n-tv hírtelevíziónak elmondta, tettével a szerencsétlenül járt Challenger egyik űrhajósának emléke előtt akart tisztelegni. A gép jobbára a frankfurti belváros felhőkarcolói felett körözött, s olyan hírek is napvilágot láttak, hogy vezetője neki akar repülni az Európai Központi Bank épületének. (MTI) Megemlékezés a Don-kanyarról A Don-kanyarnál hatvan évvel ezelőtt elpusztult 2. magyar hadsereg áldozataira emlékeznek azzal a kiállítással, amelyet Marosvásárhelyen, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezetének rendezésében nyitottak meg. A helyi unitárius egyházközösség épületében rendezett kiállításon azokat a tárgyi emlékeket – tábori naplókat, fényképeket, térképeket, zsoldkönyveket, fegyvereket – mutatják be, amelyeket két fiatal történész gyűjtött össze. A 2. magyar hadsereg doni katasztrófájáról most először emlékeznek meg nyilvánosan Romániában. (MTI) Bombariadó volt a Való Világ villában Bomba van a Való Világ villában – közölte vasárnap a déli órákban egy ismeretlen telefonáló a rendőrséggel. A bejelentő közlésére – aki hangjából ítélve egy gyermek lehetett – a tűzszerészek kivonultak a helyszínre, és kiürítették a valóságshow-nak helyet adó épületet. A villa lakói körülbelül 13 órakor költözhettek vissza. A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés bűncselekménye miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. (MTI) Adócsökkentés az USA-ban? George W. Bush amerikai elnök várhatóan 500-600 milliárd dolláros gazdaságélénkítő tervet jelent be kedden – közölték kormányzati tisztségviselők a hét végén. (Korábban 300 milliárd dollárnyi költségvetési intézkedésekről volt szó.) A hírek szerint csak az újonnan közlendő adócsökkentések 300 milliárd dollárt érnek tíz év alatt, ezek között lesz az osztalékadó csökkentése is. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















