Elvállalta a párt általános elnöki posztját Szűrös Mátyás a „történelmi” Szociáldemokrata Párt (SZP) elnökségének felkérésére. Az SZP ügyvezető elnöke továbbra is Sztankovánszky Tibor. Szűrös Mátyás tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a bérből és fizetésből élő kisemberek érdekében kíván továbbra is politizálni. Az SZP élén széles nemzeti összefogást kíván létrehozni a nemzeti, a népi-baloldali és a keresztény-baloldali szervezetekkel, valamint az általa „szabadnak” nevezett szakszervezetekkel. Kijelentette: ellenzi az állami és a nemzeti tulajdonban lévő javak külföldi tulajdonba kerülését, a privatizáció folytatását. Hozzátette: újra létre kell hozni a magyar– magyar szolidaritást, az önbecsülésen alapuló nemzeti összefogást. A jelenleg kormányzó pártokat Szűrös a nagytőke oldalán álló neo- és újliberális erőknek tartja. Mint fogalmazott: az MSZP nem szociáldemokrata párt, hiszen sem hagyományában, sem személyi állományában nem felel meg ennek a kategóriának. – Ha a valódi szociáldemokrácia újra megtalálja a méltó helyét a belpolitikai palettán, akkor minden esélye megvan arra, hogy a következő országgyűlési választások során parlamenti párt legyen – mondta.
A Kapolyi László által vezetett Magyarországi Szociáldemokrata Pártról elmondta: az betagozódott az MSZP frakciójába. Sztankovánszky Tibor nehezményezte, hogy az MSZP képviselőcsoportjában helyet foglaló szakszervezeti vezetők közül egy sem állt ki a Defend vagy a Volán munkavállalói mellett.
Matteo Salvini újra bíróság elé állhat
