Újabb kárpótlási törvény készül

2003. 01. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két jogszabálytervezet készült el az Igazságügyi Minisztériumban (IM) az 1946-ban Csehszlovákiából Magyarországra telepítettek kárpótlására. A tárca várhatóan a tavaszi ülésszakban terjeszti az Országgyűlés elé a javaslatot.
A Csehszlovákiából kitelepítettek kárpótlására több nemzetközi egyezmény kötelezi hazánkat. Ennek elmulasztására az Alkotmánybíróság már hat évvel ezelőtt felhívta az Országgyűlés figyelmét, de a problémát jelezte Gönczöl Katalin korábbi és Lenkovics Barnabás jelenlegi ombudsman is. Az IM-ben elkészült javaslat szerint két törvényt alkot majd az Országgyűlés. Az egyik meghatározza az érintettek körét és szabályozza a jelentkezési határidőt, valamint a jogosultság bizonyításához szükséges dokumentumokat sorolja fel. A másik jogszabálytervezet a kárpótlási öszszegről és a kifizetés határidejéről, módjáról szól.
Egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan hány embert érinthet a készülő törvény. Egyes becslések szerint az államnak legalább tízmilliárd forintjába kerülhet az újabb kárpótlás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.